Tizenhat éven át operaáriával „kínozta” szomszédjait egy szlovákiai nő

 

Tizenhat éven át kellett ugyanazt az operaáriát hallgatniuk egy utca lakóinak a szlovákiai Párkányban, egy nő ugyanis egész nap azt bömböltette, hogy így álljon bosszút szomszédjain azok hangosan ugató kutyája miatt. Csak a rendőrség közbeavatkozása vetett véget a zenének.

A nőt rendőrök hétfőn kihallgatásra rendelték be, majd zaklatás bűntette miatt előállították és kezdeményezték vizsgálati fogságba helyezését.

„A háztulajdonos figyelmen kívül hagyta a legfelsőbb bíróság döntését is, amely megtiltotta számára a zene hangos hallgatását” – számolt be róla a Markiza TV.

A nő jelenleg egy rendőrségi cellában vár a felülvizsgálatot végző bíró döntésére arról, hogy vizsgálati fogságba kerül-e vagy szabadon engedik. Renáta Cuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint bűnössége esetén hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Az operarészlet egyébként Guiseppe Verdi Traviatájának egyik áriája volt Plácido Domingo előadásában. A nő a négyperces áriát reggel 6 és este 22 óra között megállás nélkül, hangszórókon újra és újra lejátszotta 16 éve minden egyes nap. Elmondása szerint azért tett így, mert zavarta szomszédja kutyájának ugatása, amely egyébként már régóta nem is él.

Párkány polgármestere 2015-ben egy intézkedéssel megtiltotta a lakosok zenei művekkel való zaklatását. Ezt követően bő egy évre a „zenélő ház” elhallgatott, a nő azonban bírósági úton megtámadta az indítványt, melyet a járási és a kerületi bíróság is jóváhagyott. A döntés mégsem volt jogerős, mert a nő fellebbezett, így 2017 szeptemberében újra megszólalt a recsegő hangszóró.