Folytatódik az elbocsátási hullám Görögországban

 

Folytatódik az elbocsátási hullám a görög erdőtüzek okozta katasztrófahelyzet miatt. Az országos rendőrkapitány és a tűzoltóparancsnok vasárnapi lemondása után Giannisz Kapakisz, a polgári védelmi szervezet vezetője is megvált posztjától.

Nagy nyomás nehezedik a görög hatóságokra a júliusban kitört erdőtüzek miatt, amelyekben már kilencvenegy ember vesztette életét.

Kapakisz lemondását a belügyminisztérium jelentette be  hétfőn Alekszisz Ciprasz görög kormányfő nyomására az országos rendőrkapitány és a tűzoltóparancsnok már vasárnap  benyújtotta lemondását, néhány nappal  azután,  hogy Níkosz Toszkasz polgári védelmi miniszter távozott hivatalábó.

Az új kinevezésekig a helyettesek veszik át az ügyintézést.

A görög ügyészség vizsgálja az erdőtűz okát és a hatóságok reagálását a katasztrófára, annyit azonban már most közöltek, hogy az illegális házépítés gyakorlata a felelős az erdőtüzek gyors terjedésért és a halálos áldozatok magas számáért.