Újabb helyeken pusztítanak erdőtüzek az Egyesült Államokban

 

Egyre nagyobb gondot okoznak az erdőtüzek Kaliforniában, már nyolcan meghaltak és több mint 40 ezer embernek kellett elhagyni otthonát. A mentésbe a 12 ezer tűzoltó mellett már a nemzeti gárda katonái is bekapcsolódtak – közölte az M1 Híradója.

Kalifornia után pedig újabb államokban keletkeztek tüzek, Oregon és Texas államból is jelentettek több, nagyobb fellángoló tűzfészket.

A tűz terjedésének irányát figyelik tűzoltók a kaliforniai Lakeportban (Fotó: MTI/AP/Noah Berger)

A nagyobb pusztítást sikerült elkerülni

Szinte egybefüggő tűzszőnyeg keletkezett, olyan gyorsan terjedtek a lángok a száraz aljnövényzeten Oregon állam középső hegyvidéki területein. Rövid idő alatt leégett a bozótos és az erdő az egyik hegyoldalon.

Az Egyesült Államok északnyugati államában több tűzfészekben csapott fel a tűz szerda délután. Az erdőgazdaság számításai szerint a legalább ezerhektáros területen minden odaveszett. A tűzoltó repülőket és a katasztrófavédelem munkatársait azonnal a helyszínre vezényelték, így a nagyobb pusztítást sikerült elkerülni.

Több házat azonban már így sem sikerült megmenteni, három embert pedig ki kellett telepíteni. Olyan sűrű füst lepte el a hegyvidéki főutat, hogy a hatóságok lezárták több órára a forgalom elől.

Emberi gondatlanságra gyanakodnak

Áldozatokról nem érkeztek jelentések, egyelőre még vizsgálják a tűzeset körülményeit, de emberi gondatlanságra gyanakodnak. A szeles időben a szárazság sújtotta területeken könnyen keletkeznek tüzek.

Hetek óta nem tudják megfékezni a naponta újabb és újabb tűzfészkekből fellángoló erdőtüzeket Kalifornia állam északi részén sem, pedig itt már 12 ezren küzdenek megállás nélkül a lángokkal. Nagy gondot okoz, hogy a kedvezőtlen szélirány miatt a tűz az egyre sűrűbben lakott területek felé terjed.

A legtragikusabb, reddingi tűzvész után, amelyben hatan meghaltak és mintegy ezer ház égett le, már a nemzeti gárda katonáit is bevetik a mentésben és a tűzoltásban.

Kalifornia állam kormányzója arra figyelmeztetett, hogy az éghajlatváltozással egyre forróbbak és szárazabbak lesznek a nyarak, és az eddigi két hónapos erdőtűz-időszak akár 4-5 hónapra is kitolódhat.