Több országgal is egyeztetnek a sertéspestis ügyében

 

Ukrajnán kívül több más országgal is egyeztetetés folyt vagy folyik a sertéspestis ügyében – mondta Bognár Lajos országos főállatorvos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán.

Újra lehet szállítani állateledeleket és növényi eredetű takarmányokat Ukrajnába Magyarország afrikai sertéspestissel (ASP) nem érintett területeiről – közölte az Agrárminisztérium. A főállatorvos az M1-en azt mondta, a kereskedelemi partnerekkel folytatott tárgyalások során az a cél, hogy a korlátozások csak sertéspestissel fertőzött területekre vonatkozzanak.

Tárgyalnak ez ügyben például Japánnal, Szingapúrral, de sikerült már eredményeket elérni Hongkonggal, Grúziával, az Egyesült Államokkal, Új-Zélanddal és Kanadával.

Felidézte, az ország két megyéjében és csak vaddisznóban találtak sertéspestist. Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fordult elő a megbetegedés. Eddig 26 olyan vaddisznótetemet gyűjtöttek be, amelyben megtalálták a kórokozót. A hatóságok mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a házi sertések megfertőződését.

A betegség egyébként Romániában egyre terjed, már Bihar megyében is jelentettek eseteket, s úgy tűnik a magyar határ mellett már majdnem minden terület fertőzöttnek tekinthető – mondta Bognár Lajos. A vírus rendkívül fertőző, akár ruházattal is be lehet vinni az állományba, de élelmiszerben is nagyon sokáig aktív marad.