Hazatérhetnek szüleikhez a barlangból kimentett gyerekek

 

A thaiföldi Tham Luang barlangrendszerből kimentett gyermekek egyhetes kórházi kezelést követően hazatérhetnek szüleikhez – közölte Patcsanivan Inta klinikai pszichológus szerdai sajtótájékoztatóján, amely egyben a fiúk kimentését követő első nyilvános szereplése is volt.

A tizenkét fiú – mindegyik egy ifjúsági labdarúgócsapat tagja – edzőjükkel még június 23-án rekedt a föld alatt. A 11 és 16 év közötti gyerekekre és 25 éves edzőjükre kilenc napig tartó kutatás után találtak rá a búvárok. A mentőalakulatoknak végül július 10-ig sikerült mindenkit a felszínre hozniuk, de a thai haditengerészet egyik búvárja, a 38 éves Samarn Kunan életét vesztette a veszélyes művelet során.

Az orvosok szerint mindannyian jó szellemi állapotban vannak és jó egészségnek örvendenek lábadozásukat követően. „Alapos teszteket folytattunk, és úgy találtuk, egészségesek” – mondta Inta. Az egészségügyi tárca szerint a fiúk testsúlya két-három kilogrammal növekedett ez idő alatt.

epa06896597 Thirteen rescued members of Wild Boar soccer team are surrounded by government officials, soldiers and journalists during the military governmental TV pool broadcasting program at Chiang Rai Provincial Administrative Organization in Chiang Rai province, Thailand, 18 July 2018. The thirteen members of Wild Boar child soccer team, including their assistant coach, who were trapped in the Tham Luang cave since 23 June 2018, made their first appearance on the day for a tightly-controlled interview with the media after they were rescued, before returning to their homes with families.  EPA/PONGMANAT TASIRI

EPA/PONGMANAT TASIRI

Az edző és a „Vad Vadkanok” focicsapat fiatal tagjai is beszámoltak megpróbáltatásaikról. Ekkapol Csantavong tréner, akinek egyes szülők szerint a kimentett fiúk az életüket köszönhetik, elmondta: nem akartak tétlenül ülni, míg a hatóságok rájuk találnak, ezért ásni kezdtek a barlang falainál, így próbálva felhívni magukra a figyelmet. Az edző szerint a barlangban nem volt élelmük. A csoport ugyanis a barlangba tett kirándulás előtt evett, így nem vitt magával semmi útravalót.

A fiúk egyike hozzátette: mindössze cseppkővizet fogyasztottak a föld alatt. „Nem volt semmi erőm. Próbáltam nem gondolni ennivalóra, hogy ne legyek még éhesebb” – panaszolta Titan, a csapat legfiatalabb tagja. Egy másik a fiatalok közül elmondta, hogy a megpróbáltatásokkal teli napokban mindenkit arra biztatott, ne adják fel, és ne essenek kétségbe. Egy harmadik pedig attól tartott, sosem kerül haza, és anyja zsörtölődik majd.

Pipat Photi újságírói kérdésre válaszol EPA/PONGMANAT TASIRI

A 14 éves Adul Sam-on felidézte a pillanatot, amikor két búvár rájuk talált több kilométer mélyen az elárasztott barlangrendszerben. „Varázslatos volt. Sokat kellett gondolkodnom, míg válaszolni tudtam kérdéseikre” – mondta. Sam-on hozzátette: „Már este volt, amikor köveket karcolásztunk egy sziklatömbön és hangokat hallottunk”.

„Nem tudhatjuk, milyen sebek keletkeztek a gyermekek szívében” –hangsúlyozta Tavatcsai Taikaev, az igazságügyi minisztérium egyik tisztségviselője. Az illetékes ezért felkért mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a fiúk magánszféráját, mert miután kiengedték őket a kórházból félő, hogy a fokozott sajtófigyelem káros hatással lehet szellemi egészségükre.

„A sajtó előtt ismert, hogy a megmenekült gyerekek nehéz helyzetben vannak, és ha kényes kérdéseket intéznek hozzájuk, azzal megsérthetik a törvényeket” – figyelmeztetett az igazságügyi tisztségviselő.

Maha Vadzsiralongkorn (X. Ráma) thai uralkodó ugyanakkor engedélyt adott, hogy Bangkok belvárosának főterén ünnepséget tartsanak a mentés thai és külföldi résztvevőinek tiszteletére.