Hatéves kisfiút erőszakolt meg egy migráns

 

Egy hatéves kisfiút erőszakolt meg egy afgán menedékkérő Németországban. Az ügyben nemrég született ítélet. A férfi három és fél évet kapott. A gyermek azóta is orvosi kezelésre szorul.

Az M1-nek nyilatkozott a kisfiú édesanyja. A gyermekét ért erőszakról Speyerben beszélt az édesanya. Az alig húsz kilométernyire lévő Germersheimben történt az eset. Az asszony azonban nem szerette volna, ha felismerik, ezért azt kérte a stábtól, ne mutassák arcát. Az afgán menedékkérő a szomszédjukban lakott saját gyerekeivel, jó kapcsolatot ápoltak egymással, mint szomszédok.

Sokat segítettünk a családnak, amikor ide költöztek – mesélte az édesanya. Amikor szomszédjuknál is gyermek született, nem volt semmijük, ezért a nő ruhákat, játékot adott nekik. Elkísérte őket orvoshoz, bármiben segítségére volt az afgán menedékkérőnek és családjának. A nő úgy fogalmazott: egy férfi, aki ötször imádkozik naponta, hogy lehetett képes ilyet tenni?

A hatéves kisfiú és nyolcéves nővére rendszeresen jártak át a szomszédba. A nő elmesélte: egy alkalommal arról számoltak be a gyerekek, hogy az afgán férfi furcsán viselkedett velük, ugyanis bújócskázás közben bezárta az ajtót – a nő az M1-nek részletesen elmesélte az esetet. Hozzátette: az eset után azonnal értesítette a rendőrséget.

Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy az afgán menedékkérő valóban megerőszakolta a kisfiút. A férfit, akinek menedékkérelmét időközben elutasították, elfogták. A gyermekek azóta is szenvednek az erőszak következményeitől.

A kisfiú édesanyja az M1-nek azt is elmondta, fia az eset óta agresszívan viselkedik, rémálmai vannak, illetve újabb pszichés terhet jelent számára, hogy naponta el kell menniük a férfi lakása előtt.

Az esetről egy helyi portál is beszámolt, az asszony és gyermekei mégsem kaptak segítséget. Új lakást szeretnének, de eddig nem jártak sikerrel. A bíróság nemrég hozott ítéletet az ügyben, az afgán menedékkérő az erőszakért három és fél évet kapott. Az asszony attól tart: a férfi akár már másfél év után szabadulhat, és akkor ismét találkozniuk kell vele.

Címlapképünk illusztráció.