Megállapodtak az ENSZ-ben a globális migráció kezeléséről

 

Megállapodtak az ENSZ-tagországok pénteken a világszervezet globális migrációs csomagjának szövegéről, amely hírügynökségek szerint biztonságosabbá és szabályozottá teszi a migrációt, illetve visszaszorítja az embercsempészetet.

A tagországokra jogilag nem kötelező, harminchárom oldalas, 23 célt megfogalmazó dokumentumot  (The Global Compact for Safety, Orderly and Regular Migration) hivatalosan december közepén fogadják majd el a marokkói Marrákesben tartandó állam- és kormányfői értekezleten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ globális migrációs csomagjáról folytatott tárgyalássorozatán New Yorkban 2018. július 13-án (MTI/KKM Fotó)

Ez az első olyan ENSZ-dokumentum, amely globálisan foglalkozik a migráció kérdésével, a szöveget másfél évig tartó egyeztetéseken hangolták össze.  Miroslav Lajcák, az ENSZ-közgyűlés elnöke azt mondta: habár a dokumentum jogilag nem kötelező jellegű, meg fogja változtatni a világ viszonyulását a migrációhoz, hasonlóképpen, mint a 2030-as céldátumú, és ugyancsak nem kötelező Fenntartható Fejlődési Keretrendszer, amely a szegénység elleni harcra, a fejlődés elősegítésére és a környezet megóvására sarkallta a világot.

Louise Arbour, az ENSZ-főtitkár nemzetközi migrációért felelős különleges képviselője azt hangoztatta, hogy a migrációs csomag keretet ad a nem biztonságos és szabályozatlan migráció visszaszorítására, és egyben megállapodás a tagországok közötti együttműködésről. “Idővel felül fogjuk vizsgálni a csomag egyes részleteit, esetleg szilárdabb mechanizmusokat építünk bele”, de a dokumentum már ebben a formában is jó irányba tett lépés. Szerinte a legtöbb ország egyetért abban, hogy a jól kezelt migráció gyümölcsöző.

Magyarország kiléphet az elfogadási folyamatból

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban a csomagról szólót tárgyalássorozatán felszólalva azt mondta: a magyar kormány első számú célja továbbra is az ország és a magyar emberek biztonságának megőrzése. Hangsúlyozta: Magyarország nem ért egyet az ENSZ globális migrációs csomagjának végleges szövegtervezetével, mert annak középpontjában a migránsok jogai állnak, holott nemcsak rájuk kellene összpontosítani, hanem azoknak a jogaira is, akik a saját hazájukban szeretnének élni biztonságos és nyugodt körülmények között.

Szijjártó Péter az MTI-nek azt mondta: a korábban állítottakkal szemben a globális migrációs csomag a nemzetközi jogrendszer részévé fog válni, hivatkozási pont lesz a nemzeti és nemzetközi jogalkalmazásban, ezért írja elő, hogy minden országnak saját nemzeti programot kell kidolgoznia a csomag intézkedéseinek alkalmazására és végrehajtására. Megjegyezte: ez ugyanaz a folyamat, mint amit korábban “a kvótákkal játszottak le az Európai Unióban”, először azt a látszatot keltették, hogy a kvóták csak önkéntesek lesznek, majd a végén kötelezőek lettek.

A külügyminiszter elmondta: mivel a csomag előírja nemzeti programok megalkotását a végrehajtás érdekében, szerdán arra tesz előterjesztést a kormánynak, hogy Magyarország lépjen ki a globális migrációs csomag elfogadásának folyamatából, és tegye világossá, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését vagy iránymutatását sem. Az Egyesült Államok még tavaly kivonult a tárgyalásokról.