Vakok és amputáltak is megmászhatják a Mount Everestet

 

A nepáli legfelsőbb bíróság véglegesen megsemmisítette a kormány rendeletét, amely megakadályozta volna, hogy vakok és végtagamputáltak felmásszanak a Mount Everest csúcsára: az öt bíróból álló testület szerdai határozata eltörölte a nepáli kormány hegymászó-expedíciókra vonatkozó szabályozásának azt a rendeletét, amely szerint a kettős végtagamputáltak és a vakok nem mászhatnak fel a világ legmagasabb hegyére – a katmandui kormány decemberben fogadta el az új rendelkezést, amely kizárta a vak és végtagjaikat elveszített embereket a hegy megmászásából.

Februárban a nepáli újságírók szövetségének egyik tagja, Madhav Praszad Csamlagain bíróságon támadta meg a döntést. Márciusban az legfelsőbb bíróság ideiglenes határozatot adott ki a rendelkezés végrehajtásának felfüggesztéséről. Mint azt Csamlagain most hangsúlyozta, a bíróság rögzítette a fogyatékkal élők jogait: „jogunk van hozzá, hogy ugyanazt csináljuk, mint a többi ember, a nepáli alkotmány garantálja ezt a jogot számunkra”.

2001. március 25-én Katmandúban készített felvétel, amelyen Erik Weihenmayer vak amerikai hegymászó (b) bátyja, Mark Weihenmayer társaságában újságírók kérdéseire válaszol, miután megérkezett a nepáli fővárosba: Weihenmayer az első vak ember, aki feljutott a Csomolungma, avagy Mount Everest tetejére 2001. május 25-én (MTI/EPA/AFP/Devendra M. Singh)

2001. március 25-én Katmandúban készített felvétel, amelyen Erik Weihenmayer vak amerikai hegymászó (b) bátyja, Mark Weihenmayer társaságában újságírók kérdéseire válaszol, miután megérkezett a nepáli fővárosba: Weihenmayer az első vak ember, aki feljutott a Csomolungma, avagy Mount Everest tetejére 2001. május 25-én (MTI/EPA/AFP/Devendra M. Singh)

A nepáli parlament 2017 augusztusában fogadta el a fogyatékkal élők jogait biztosító törvényt, amely mindennemű diszkriminációt megtilt, és büntetéssel sújtja a törvény megsértőit. 2001 májusában egy amerikai mászó, Eric Weihenmayer lett a hegycsúcs első vak meghódítója.

Az új-zélandi Mark Joseph pedig az első kettős lábamputált volt, aki 2006 májusában 40 napos mászás után feljutott az Everestre. 2013-ban a nepáli születésű kanadai Sudarshan Gautam volt az első, aki kettős karamputáltként feljutott a hegytetőre. Idén májusban a 70 esztendős kínai Hszia Po-jünek, akinek négy évtizede a Csomolungmára tartva fagytak el a lábai, és ezért amputálni kellett mindkettőt, szintén sikerült elérnie a világ legmagasabb pontját.