Szent László-napok kezdődnek a felvidéki Debrődön

 

Nekünk, magyaroknak mindig volt olyan kivételes személyiségünk, akire büszkék lehetünk – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár pénteken a felvidéki Debrődön, ahol megnyitotta a Mátyás király életéről szóló kiállítást. Ezután az államtitkár részvételével kezdődött meg a Szent László-búcsú a településen.

Potápi Árpád János köszöntőjében – amelyről a nemzetpolitikai államtitkárság tájékoztatta az MTI-t – utalt arra: a kiállítás a bölcsőtől a koporsóig végigkíséri Hunyadi Mátyás életét. A kiállítás középpontjában azonban ezúttal „nem a reneszánsz fejedelem, az álruhában igazságot tevő király állt, hanem állandóan utazó uralkodó” – mondta az államtitkár.

Ismertette: Mátyás király életének csaknem öt évtizede alatt bejárta a Kárpát-medence és a szomszédos országok területeit. Az uralkodásához köthető legfontosabb városokat, helyszíneket, palotákat ismerhetik meg az érdeklődők Kolozsvártól Budán át Boroszlóig. Ezeket a helyszíneket követve nemcsak az akkori Magyar Királyság határain túlra jutnak, hanem egy igazi közép-európai uralkodó élete tárul eléjük.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. MTI Fotó: Kovács Attila

Ezt követően Potápi Árpád János megnyitotta a Szent László-búcsút, amelyet 11. éve rendeznek meg a felvidéki településen.

A nemzetpolitikai államtitkár köszöntőjében arról beszélt: a magyarság több mint egy évezredes történelmének sok szereplője van, aki nagy hatással volt Magyarország sorsának alakulására, és lámpásként vezette a magyar népet. Úgy fogalmazott: közülük is kiemelkedik szent királyunk, aki „egyszerre védte meg a magyar állam határait és állította hazánkat Európa védőbástyájának szerepébe, aki ma is utat tud mutatni számunkra abban, hogy milyen alapokra építsük nemzetünk jövőjét”.

Hangsúlyozta: a Szent István-i örökség Szent László királysága alatt teljesedhetett ki igazán, egy olyan uralkodó által, akinek személyét egész élete során meghatározta az ifjúkori értékrend és a ragaszkodás a közösséghez. A magyar nemzet megmaradásának továbbra is alapvető feltétele a keresztény hit és a közösségek megtartása, ez Szent László hagyatéka, amelynek őrzése és ápolása közös felelősség – mutatott rá a nemzetpolitikai államtitkár.

Kitért arra is, hogy a debrődieket a Szent László-forrás csodatévő vize mellett a magyar összetartozásba és megmaradásba vetett hit is élteti. Ez a hitből fakadó erő, amelynek köszönhetően képesek voltak a Felvidék egyik legészakibb magyar bástyájaként fennmaradni – jelentette ki Potápi Árpád János.