A Stop Soros bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel a Velencei Bizottság

 

A szerdán elfogadott törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel pénteken elfogadott állásfoglalásában az Európa Tanács testülete, mondván, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét.

Az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete mindenekelőtt elismerte, hogy több más európai államban is bűncselekménynek számít, ha valaki anyagi haszonszerzés céljából segíti az illegálisan érkező bevándorlók belépését, szállítását vagy tartózkodását. Mint írták, ez önmagában nem szükségszerűen ellentétes a nemzetközi emberi jogi normákkal, és indokolható lehet a közrend megőrzésének vagy bűncselekmény megelőzésének legitim céljával.

Gianni Buquicchio, az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekben illetékes szakértői testülete, a Velencei Bizottság elnöke (j3), Schnutz Rudolf Dürr, a Velencei Bizottság alkotmányjogi osztályának vezetője (j2), Christoph Grabenwarter osztrák (b2), Jean-Claude Scholsen belga és Kaarlo Tuori finn bizottsági tag a lengyel országos bírósági tanács tagjaival tanácskozik Varsóban 2016. február 8-án.   (MTI/EPA/Bartlomiej Zborowski)

A Velencei Bizottság tagjai Varsóban. MTI/EPA Fotó

Rámutattak ugyanakkor, hogy a szerdán megszavazott törvény egyes előírásai “tisztességtelenül kriminalizálnak olyan szervezeti tevékenységeket, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az illegális bevándorlás megvalósulásához”, mint például az információs anyagok készítését vagy terjesztését. Az ilyen cselekmények kriminalizálása megzavarja az áldozatokat segítő civil szervezetek tevékenységét, és aránytalanul korlátozza az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogaikat. A kampánytevékenység folytatásának és a menedékkérők képviseletének büntethetővé tétele pedig jogellenes beavatkozást jelent a véleménynyilvánítás szabadságába – olvasható a véleményt ismertető közleményben.

Aránytalan szankciók, túl széleskörű tényállás

A Velencei Bizottság összehasonlította a szóban forgó jogszabályt más, az illegális bevándorlás elősegítését kriminalizáló európai törvényekkel. Aláhúzták: máshol vannak kivételek a humanitárius segítségnyújtásra vonatkozóan, de ez hiányzik a magyar szabályozásból, ami sérti a nemzetközi jogi sztenderdeket. Mi több, túlságosan széles körű a bűncselekmény tényállásának meghatározása a törvényben, és a szankciók aránytalanok. Példaként hozták fel, hogy egy civil szervezet egy tagjának elítélése akár az egész NGO feloszlatását vonhatja maga után, ami sérti az egyesülés szabadságára vonatkozó jogokat.

Sérelmezték emellett, hogy a kormány nem folytatott érdemi konzultációt az érintett felekkel és a társadalommal a törvénytervezet benyújtása előtt.

Az ET parlamenti közgyűlésének jogi és emberi jogi bizottsága márciusban kérte fel a Velencei Bizottságot annak vizsgálatára, hogy megfelel-e a nemzetközi normáknak az azóta elfogadott törvénytervezet. A testület delegációt küldött Magyarországra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) együttműködésben készülő állásfoglalás készítésekor. A felkérés alapján kizárólag az NGO-k működésére vonatkozó rendelkezéseket elemezték, így a vélemény nem tér ki azon új előírásokra, amelyek közvetlenebbül érintik a menekülteket, például a friss alkotmánymódosításokra. Leszögezték ugyanakkor: ez még nem jelenti azt, hogy ezek megfelelőek lennének.

 

A közlemény szerint a Velencei Bizottság és az EBESZ végezetül sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a parlament két nappal az állásfoglalás elfogadása előtt megszavazta a Stop Soros törvénycsomagot.

Miniszterelnökség: a kormány akkor is megvédi a magyarokat, ha ez a Velencei Bizottságnak nem tetszik

A kormány számára Magyarország az első, ezért akkor is megvédi a magyarokat, ha ez a Velencei Bizottságnak és a Soros-hálózatnak nem tetszik – hangsúlyozta péntek délután az MTI-hez eljuttatott közleményében a Miniszterelnökség.

Azt közölték: sajnálattal tapasztalják, hogy a Velencei Bizottság ebben az ügyben nem jogi tanácsadó testületként viselkedik, hanem „a Brüsszeltől és a bevándorlást szervező Soros-hálózattól már jól ismert politikai vádakat ismételgeti, és politikai nyomást kíván gyakorolni Magyarországra”.

A magyar kormány szerint elfogadhatatlan, hogy a testület a társadalmi egyeztetés hiányát emlegeti, miközben – mint megjegyezték – Magyarország az egyetlen hely Európában, ahol az emberek népszavazáson és nemzeti konzultáción is kinyilváníthatták akaratukat a migrációval kapcsolatban, és az áprilisi választáson egyértelmű felhatalmazást adtak a kormánynak és a parlamentnek: „védje meg az országot a bevándorlástól és lépjen fel az illegális migrációt segítő szervezetekkel szemben”.

Elfogadhatatlannak nevezték azt is, hogy „vannak olyan bevándorlást segítő szervezetek, amelyek nyíltan az uniós és a magyar törvények kijátszására buzdítják a migránsokat, köztük olyanokat is, akik valójában nem jogosultak a védelemre”. Az illegális migráció szervezőivel szemben határozottan fel kell lépni, mert bűncselekményt követnek el, továbbá kárt okoznak Európának és Magyarországnak – szögezték le.Tovább folytatva azt írták: a kormány kiáll a Stop Soros törvény mellett, nem vonja vissza és nem helyezi hatályon kívül azt, hiszen – mint írták – a törvény Magyarország védelmét szolgálja, és határozott fellépést tesz lehetővé az illegális migráció szervezőivel szemben.

Fidesz: a Soros-lobbi tevékenysége ismét beindult

A Fidesz szerint azzal, hogy a Velencei Bizottság a „Stop Soros” törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonását kérte, ismét beindult „Soros Magyarország elleni lobbitevékenysége”. Pénteki közleményében a nagyobbik kormánypárt azt írta, a lobbi részeként rögtön védelmükbe veszik Soros bevándorláspárti hálózatát. „Sorosnak mindenhol megvannak az emberei” – fogalmazott közleményében a Fidesz. Leszögezték: „számunkra Magyarország védelme és a magyar emberek biztonsága az első”.