WC-papírból készült esküvői ruhák versenyeztek New Yorkban

 

A szokatlan megméretésre 1554 tervező jelentkezett, a legjobb tíz pedig élőben is bemutathatta alkotásait. A nyertes végül egy férfi lett, aki két hónapon át dolgozott a ruhán.

Csillogó, csipkés, fehér. Virágos, fodrozott, színes – a legkülönfélébb menyasszonyi ruhákat mutatták be a New York-i ruhaszalonban. A divatos öltözékek bármelyik esküvőn megállnák a helyüket, azonban a legkevésbé sem átlagosak. A ruhák WC-papírból készültek.

A megméretést egy olcsó, de elegáns esküvők szervezésére tanácsokat adó internetes oldal rendezte meg, immár 14. alkalommal. A versenyzőknek a lehető legszebb menyasszonyi ruhát kellett megalkotniuk, úgy, hogy a vécépapíron kívül csak szalagos és folyékony ragasztót, illetve cérnát használhattak.

Az alapanyag puhasága óriási kihívást jelentett.

A versenyre idén 1554-en neveztek, a szervezők közülük választották ki a legjobb tízet, akik élőben is bemutathatták ruháikat. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, annyira szépek voltak az alkotások.

Az első helyezett végül egy férfi lett, aki két hónapon át dolgozott a ruhán. Ő tízezer dollárt, vagyis csaknem hárommillió forintot vihetett haza.