A pápa bírálta az amerikai migrációs szabályozást

 

Ferenc pápa bírálta egy szerdán megjelent interjúban az amerikai bevándorlási hatóságoknak azt az eljárását, amelynek során gyerekeket szakítanak el a szüleiktől a mexikói határon az illegális bevándorlással szemben meghirdetett zéró tolerancia elve alapján.

A Reuters hírügynökségnek – még vasárnap adott – interjúban a katolikus egyházfő leszögezte: nem könnyű a kérdés, de „a populizmus nem megoldás”. Hozzátette: egyetért az amerikai püspökökkel, akik nemrég a katolikus értékekkel ellentétesnek nevezték a bevándorló családok szétszakítását azáltal, hogy a felnőtteket őrizetbe veszik, míg a gyerekeket állami menedékhelyekre irányítják.

A bevándorlás kérdését át kell gondolni

Ferenc pápa szerint a populisták „pszichózist gerjesztenek” a bevándorlás kérdésében, miközben az olyan elöregedő társadalmak, mint például Európa is, demográfiai hanyatlással néznek szembe, és több bevándorlóra lenne szükségük. Bevándorlás nélkül Európa „ki fog ürülni” – mondta a pápa.

„Nem lehet elutasítani senkit, aki már megérkezett. Be kell fogadni őket, segíteni, ellátni őket, aztán eldönteni, hol lehet őket elhelyezni, de Európa egész területén. Néhány kormány dolgozik egy ilyen megoldáson. Az embereket a lehető legjobb módon kell elhelyezni, de a hisztériakeltés nem fog segíteni, a populizmus nem hoz megoldást” – fejtette ki Ferenc pápa, és hozzátette, hogy az elfogadás, a tanulás és megfontoltság vezethet eredményre.

Lemondhatnak chilei püspökök

Az egyházfő más témát érintve elmondta: elképzelhető, hogy el fogja fogadni további chilei püspökök lemondását is a dél-amerikai országot megrázó pedofilbotrány miatt, de azt nem árulta el, hogy mely püspökökre gondol.

A számos témát érintő interjúban az egyházfő kitért azokra a konzervatív körökre is, amelyek élesen bírálják az ő túlságosan liberálisnak tartott nézeteit például a szexualitással kapcsolatban, vagy az elvált katolikusok irányában mutatott pozitív hozzáállását. Elmondta: imádkozni szokott konzervatív ellenfeleiért, akik olykor „csúnya dolgokat” mondtak róla.

Tervei szerint Ferenc pápa azt tervezi, hogy a jövőben több nőt nevezne ki a pápai államot kormányzó részlegek élére, mert úgy véli, a nők hatékonyabbak a konfliktusok megoldásában.

A 81 éves egyházfő elmondta: jó az egészségi állapota, eltekintve lábfájásától, melyet gerincének állapota okoz, és nem is gondolkodik azon, hogy egészségügyi okokból visszavonuljon, ahogy azt elődje, XVI. Benedek pápa tette.