Nagy bírságot kapott egy romániai magyar polgármester

 

Tetemes, 75 ezer lejes (5,25 millió forint) bírságot rótt ki a Hargita megyei törvényszék szerdán Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterre amiatt, hogy egy jogerős bírósági ítélet ellenére nem távolította el a kék-arany-kék lobogót a Csíki Játékszín előtti zászlórúdról.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A polgármestert ugyanaz az Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) perelte be a zászló eltávolításának az elmulasztásáért, amelyik a 2016-ban a zászló eltávolításáért is pert indított. Az első fokon eljáró törvényszék szerdai ítéletében közölte: Ráduly Róbert Kálmánnak az országos minimálbér húsz százalékával egyenértékű késedelmi bírságot kell fizetnie minden nap késlekedésért, és ez a bírság a jogerős ítélet kihirdetésétől számítva ma már 75 130 lejt tesz ki.

A törvényszék ugyanakkor elutasította az ADEC-nek azt a kérését, hogy az egyesület is részesüljön a késedelmi bírságból.

Az ADEC alapító elnöke, Dan Tanasa azt írta az ítéletről a blogján: „miközben (a magyarok) arra panaszkodnak, hogy az elképzelt jogaikat nem tartják be, az RMDSZ vezetői elutasítják a jogerős ítéletek végrehajtását, dacolván a román alkotmánnyal és a román igazságszolgáltatással. Ezután ugyanezek az ultrasovén és ultranacionalista RMDSZ-es vezetők amiatt siránkoznak, hogy Románia nem jogállam”.

Tovább működik a szekus világ

Ráduly Róbert Kálmán az MTI-nek elmondta: egyelőre nem kapott tájékoztatást az ítéletről. „A szekus világ továbbra is működik” – vélekedett az elöljáró az egykori román kommunista politikai rendőrségre, a securitatéra utalva. Hozzátette: „A szekusok találták ki, hogy miként lehet a székely zászlókat bírósági úton eltávolíttatni, ők írták meg erre a forgatókönyvet, ők írták elő a bíróknak az ítéletet, és most ezt zongorázzák”.

Romániában a Victor Ponta baloldali kormánya által kinevezett prefektusok indítottak bírósági eljárásokat 2013-ban a székely zászlót hivatalaikra kitűző székelyföldi polgármesterek ellen. Az eljárásokat később a köztereken elhelyezett zászlókra is kiterjesztették. 2014-től az ADEC „szakosodott” a székelyföldi magyar ügyekre, több mint száz pert indított a székelyföldi magyar elöljárók ellen a zászlók kitűzése és magyar feliratok miatt.