Újabb medvetámadás Székelyföldön

 

Egy hónap alatt ez már a harmadik medvetámadás Székelyföldön. Hétfő este Kissolymos határában egy nyájra vigyázó juhászra támadt a vadállat. Az áldozat könnyebben megsérült és azt mondta: csak a szerencsének és a kutyáinak köszönheti az életét. A férfit szerdán délután kiengedték a kórházból. Romániában az utóbbi időben több veszélyes medvét is ki kellett lőni.

Gyerkó Szabolcs hétfő este éppen a rá bízott nyájat terelgette a Székelykeresztúr közelében fekvő Kissolymos határában, amikor az egyik bokorból előugrott egy medve. Bár könnyebb sérülésekkel megúszta, azt mondta, többé nem vállal juhászkodást.

Valószínűleg a Kissolymoson támadó medvét megpróbálják majd kilőni. Fazekas Attila, a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársulat igazgatója elmondta: tavaly négy medve kilövését kérelmezték, amelyből a szakminisztérium kettőt jóváhagyott.

A medve szigorúan védett nagyragadozó, vadászata ezért tilos. Bár Romániában a túlszaporulat miatt tavalyelőttig mintegy ötszáz példányt lőttek ki évente, mára teljesen betiltották a medvevadászatot, azóta csupán az emberre veszélyes egyedekre adnak kilövési engedélyt.