Libanon nem ad tartózkodási engedélyt az UNHCR dolgozói számára

 

Gibran Bászil libanoni külügyminiszter utasította országa hatóságait, hogy függesszék fel a tartózkodási engedélyek megadását az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) a dolgozói számára – közölte a tárcavezető hivatala pénteken.

Bászil a Reuters hírügynökséghez eljuttatott közleményben azzal vádolta a világszervezet főbiztosságát, hogy „félelmet gerjeszt bizonyos rémületet kiváltó kérdések feltevésével”, és így akadályozza a szíriai menekültek hazatérését. A külügyminiszter szerint az UNHCR munkatársai többek között olyan kérdéseket tettek fel a menekülteknek, miszerint hazatérésük esetén tartanak-e a katonai besorozástól, biztonsági problémáktól, rossz lakhatási és életkörülményektől. Mint mondta, mindez elriasztja a szíriaiakat attól, hogy visszatérjenek.

A tárcavezető hozzátette: további intézkedéseket is fontolgatnak az UNHCR ellen. Az UNHCR szerint Bejrúttól eddig nem kaptak hivatalos értesítést az intézkedésről.

Az EFE spanyol hírügynökségnek telefonon nyilatkozva ugyanakkor Líza Abu-Hálid, az UNHCR egyik libanoni illetékese visszautasította a libanoni kormány állítását. “A szíriai menekülteknek joguk van eldönteni, hogy hazatérnek-e vagy sem, és ha így tesznek, segítünk és segíteni fogunk nekik Szíriában is” – jelentette ki. Az UNHCR e folyamat során a születési, házassági és a halotti anyakönyvi kivonat beszerzésében is segít, hogy megkönnyítse a bürokratikus eljárást a hazatérni szándékozó szíriaiaknak – tette hozzá.

Libanon több mint egymillió szíriai menekültet fogadott be, akik immár az összlakosság mintegy negyedét teszi ki. Bejrút ismételten hangsúlyozta, hogy nem képes megbirkózni a szíriai menekültáradattal, amely túlterheli az ország közszolgáltatásainak rendszerét és gazdaságát. Megfigyelők szerint a menekültek hosszú távú jelenléte azért is különösen érzékeny pont Libanon számára, mert sokan attól tartanak, hogy a szunnita muszlim szíriaiak túlzott mértékű beáramlása megváltoztathatja az ország vallási összetételét, különösen a síita muszlimok és a keresztények “rovására”.

A damaszkuszi rezsim térnyerését látva a 2011 óta tartó polgárháborúban Michel Aun libanoni államfő országa más vezetővel újfent felszólította a szíriai menekülteket, hogy térjenek vissza hazájuk “biztonságos térségeibe”.