Illegális bevándorlás elleni harc: szövetséges lehet Olaszország

 

Az euroszkeptikus kormányok miatt szinte biztos nem lesz döntés június végén az uniós csúcson a menekültkvótákról, eközben Olaszországban és Bajorországban szigorú szabályokat akarnak bevezetni a migrációs hullám kezelésére. Vajon legyőzi –e Brüsszelt az EU-ban formálódó bevándorlóellenes „szövetség”?

Salvini olasz belügyminiszter a napokban felhívta Orbán Viktort, és szövetséget ajánlott neki annak érdekében, hogy megváltoztassák az Unió menekültügyi szabályozását. Tanács-Mandák Fanni, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa a szerda Szemtől Szembe adásában elmondta, nem váratlan az olasz kormánykoalíció szövetségkeresése, hiszen már a választási kampányban is nyilvánvaló volt, hogy markáns elképzelései vannak a Liga vezetőjének. Elmondta, természetesen nem csak Magyarország, hanem több más európai ország – így Szlovénia, Spanyolország, Szlovákia és Csehország – is jelezte változtatás szándékát.

Ifj. Lomninci Zoltán alkotmányjogász szerint az, hogy ennyi ország állt a változtatás mögé, megfordíthatja akár 180 fokkal is a jelenlegi uniós menekültpolitikát. Fontosnak tartja azt is – jegyezte meg, hogy Ausztria is csatlakozhat a változtatást kérő országokhoz, az az Ausztria, ahol éppen szerdán tartózkodott hivatalos látogatáson Vlagyimir Putyin orosz elnök. Személye már csak azért is érdekes, mert az országával szembeni uniós szankciók júniusi lebontása mellett éppenséggel az új olasz kormányfő a szerdai bizalmi szavazáskor érvelt Rómában – hívta fel a figyelmet arra, hogy a Moszkvával szembeni pragmatista fellépésnek egyre több a híve az EU-ban.

Soros-bírálatok a Ligának

Soros György éppen emiatt a beszéd miatt jelentette ki, hogy az egyik jelenlegi olasz kormánypárt, a Liga az oroszok zsebében van, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa szerinte azonban ezt a vádat semmi sem bizonyítja, hiszen – mint fogalmazott – a Liga már a megalakulásától kezdve bevándorlásellenes nézőpontot képviselt, tehát nem meglepetés, hogy ebbe az irányba fordult a kormányprogramban is.

Az amerikai milliárdos más ügyből kifolyólag is foglalkozott az új olasz kormánnyal, szerinte ugyanis a Conte-kormány ugyanúgy veszélyezteti az EU létét (belülről), mint Putyin vagy Trump (kívülről). Tanács-Mandák Fanni szerint inkább eurókritikus, semmint eurószkeptikus az olasz kormányprogram, ugyanis az Öt Csillag Mozgalom (M5S) elképzelései jelennek meg jobban abban, de – mint kijelenti – két témakör kivételével inkább általánosságokat fogalmaznak meg, így nagy valószínűséggel az olasz kormányfő politikai jövője fogja eldönteni, hogy mennyire fog beállni személye (és végső soron a kormányprogram) mögé a két kormánypárt. Ez a jövő egyébként sokak szerint nem lesz hosszú életű, hiszen a Liga és az MS5 között azért „vannak koncepcionális különbségek”, fogalmazott az NKE adjunktusa.

Illegális bevándorlók: szétosztás vagy kitoloncolás?

Olaszország előtt az illegális bevándorlókkal kapcsolatban két megoldási út lehetséges, vagy szétosztják őket, vagy pedig kitoloncolják őket oda, ahonnan jöttek, hangzott el a műsorban. Tanács-Mandák Fanni emlékeztetett, Olaszország számára két fő problémát okozott a 2015-ös migrációs válság: a nagyszámú érkezők mellett azoknak a tartózkodása is problémás volt, akik az olasz hatóságok döntésre vártak. Mint ismertette, az első problémát, az érkezők nagy számának radikális csökkentését a 2016 végén felállt Gentiloni-kormány belügyminisztere, Minniti érte el, a másik problémakört pedig valószínűleg a kitelepítések felgyorsításával próbálja elérni az új olasz kormány.

Rómának azonban az is a célja, hogy azokat az illegális bevándorlókat, akik túlterhelést jelentek az olasz menekültügyi rendszer számára, szétossza a többi tagállam között; ifj. Lomnici Zoltán szerint az olasz kormányfő támogatja a korlát nélküli kvótát, így véleménye szerint előfordulhat súrlódás a magyar és az olasz kormány között, de szerinte Conte a javaslatával egyedül marad, ugyanis még Németországnak sem tetszik a bolgár javaslat, sem Ausztriának – jelentette ki.

Jelenleg megjósolhatatlan, hogy az egyébként korlátok nélküli kvótát támogató bolgár javaslat sorsa mi lesz, fogalmazott az alkotmányjogász, aki szerint egyébként Conte olasz kormányfő is arról beszélt, amiről a Stop Soros szól, hogy tudniillik ezentúl az embercsempészeken túl azok az NGO-k és civil szervezetek is büntethetővé válnak, akik az illegális migrációból hasznot húznak.