Több fronton is nyomás alatt tartják Európát az illegális migránsok

 

A Balkánon már hetek óta növekszik a nyomás. Boszniába már csak idén 5 ezren érkeztek. Közben a szárazföldi útvonalon fekvő országokban és Görögországban mintegy 50 ezren lehetnek azok, akik Európába indulnának. De nem csak a szárazföldön, hanem a tengeren keresztül sincs megállás, ráadásul a Földközi-tengeren is új útvonal van kialakulóba. A migránsok már nem Líbiából, hanem Tunéziából indulnak útnak – közölte az M1 Híradója.

Illegális bevándorlók érkeznek a Földközi-tengerre, csak a hétvégén mintegy kétezer fekete-afrikai határsértő ért partot ugyanígy Szicíliában és Szardínia szigetén. A legtöbbjük már nem Líbiából indult útnak. Az észak-afrikai állam ugyanis megerősítette a határvédelmét, így a migránsok ezt megkerülve már inkább Tunézia felé próbálkoznak. 

Az ENSZ adatai szerint idén, május közepéig több mint 25 ezren jutottak át Európába, csaknem felük Olaszországba. De közülük több mint 10 ezren érkeztek Görögországba, nagy részük a török-görög szárazföldi határon keresztül. Egy mintegy 130 kilométeres szakaszon jelentősen növekedett a forgalom – ez derül ki az unió szakértőinek legfrissebb elemzéséből is. Görögország ráadásul elismerte, hogy tényleg rossz a helyzet, nem működik rendesen a bevándorlók visszafordítása Törökország felé, a táborok pedig már kritikus állapotban vannak.

A migránsok amilyen gyorsan csak tudnak, tovább indulnak Európába. A Balkánon jelenleg két irányban is próbálkoznak. A legújabb útvonal Bosznián keresztül vezet, ahová csak idén eddig összesen mintegy 5000-en érkeztek. A rögtönzött táborok már nem tudják ellátni feladatukat, ezért további megoldásokon gondolkodnak. Ráadásul a táborok környékének védelméről is gondoskodniuk kell – fogalmazott a boszniai védelmi miniszter. Dragon Mektic hozzátette, már egyeztetett a hatóságokkal az ügyben.

Közben a migránsok továbbra is próbálkoznak Macedónián keresztül Szerbiába, majd onnan Magyarországra jutni. Kedden este Kelebiánál egy tehervonaton megbújva találtak a rendőrök egy tunéziai bevándorlót. A férfi a vonat ütközőjén próbált elbújni. A rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A magyar hatóságok a Balkánon érezhető hatalmas migrációs nyomás miatt, szerdán idén hatodik alkalommal indultak el Szerbiába és Macedóniába, hogy ottani kollegáikkal megakadályozzák a jogtalan határátlépési kísérleteket. Az országos rendőrfőkapitány-helyettes hangsúlyozta, jól látható, hogy az utánpótlás folyamatos, így Európa és Magyarország biztonsága miatt is szükség van a magyar hatóságok munkájára.

Egyre többen tartják aggasztónak a balkáni útvonalon érkező migránsok növekvő számát. Az elmúlt hetekben a balkáni és egyes uniós országok is sorra jelentették be, hogy megerősitik a határvédelmet és szükség esetén akár kerítést is építenek, ha nem csökken a nyomás.