A kolumbiai rendőrség őrizetbe vette „Popeyet”, a volt bérgyilkost

 

A május 27-i kolumbiai elnökválasztás előtt két nappal őrizetbe vették Jhon Jairo Velásquezt, álnevén „Popeyet”, a néhai kolumbiai kartellfőnök, Pablo Escobar leghírhedtebb bérgyilkosát – közölte a dél-amerikai állam rendőrsége szombatra virradóra.

A hatóságok közlése szerint a zsarolással és bűnszervezeti tagsággal gyanúsított Velásquezt pénteken fogták el Medellínben. Az 56 éves férfi életének 23 évét töltötte rácsok mögött, s 2014-ben szabadult Kolumbia legszigorúbb fegyházából. Velásquez saját bevallása szerint legalább 300 embert ölt meg és további 3 ezer gyilkosságra adott utasítást.

Az egykori bérgyilkost a hatóságok már egy ideje megfigyelés alatt tartották, mert megfenyegette a Gustavo Petro baloldali elnökjelöltet és híveit a közösségi médián. Néstor Humberto Martínez főügyész szerint hivatalos bejelentés érkezett hozzájuk ez ügyben.

Zsarolás miatt vették őrizetbe

„Átkozott Petristák. Gyűlölöm őket. Ha nem szólhatok, a puskám fog helyettem szólni” – olvasható egy Velásqueznek tulajdonított Twitter üzenetben. A korábbi bérgyilkos viszont azt állította, hogy mikroblogját hackerek törték fel. Velásquez mára politikai aktivistaként látja magát, s előszeretettel intéz verbális kirohanásokat baloldali politikusokkal szemben.

A szervezett bűnözésre szakosodott kolumbiai vádhatóság ugyanakkor hangsúlyozta: mostani őrizetbe vételére zsarolás miatt került sor.

Feleségét is megölte

A Popeye alvilági néven ismert bűnöző a kormány és a rivális maffiák ellen harcoló – az 1993-ban a hatóságok által megölt Pablo Escobar vezette – Medellín kartellben a bérgyilkosok irányítójaként tevékenykedett. Velásquez még 18 éves kora előtt csatlakozott a kolumbiai bűnszervezethez.

A számlájára írt gyilkosságok többségét az 1980-as, 1990-es években követte el. 1989 végén például részt vett egy repülőgép elleni merénylet megszervezésében 110 ember halálát okozva. Szerepe volt Luis Carlos Galan liberális kolumbiai elnökjelölt meggyilkolásában is, és egyedül ezért a tettéért ítélték el, 30 év börtönt kiszabva rá, de büntetésének háromötödét letöltve szabadulhatott. Tanúvallomása alapján marasztalták el egyébként Alberto Santofimio egykori kolumbiai igazságügy-minisztert, aki a Galan elleni merényletben felbujtóként működött közre. Velásquez lelkén szárad számos bíró, újságíró és rendőr halála is, az áldozatok valamennyien Escobar bűnözői birodalma és a Medellín ellen küzdöttek. A férfi saját kezével végzett feleségével is.