Phenjan lerombolta atomlétesítményét

 

Észak-Korea csütörtökön külföldi újságírók jelenlétében leszerelte nukleáris kísérleti telepét Punggje-riben, ahol hat kísérleti atomrobbantását korábban végrehajtotta – jelentették nemzetközi hírügynökségek.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség azt írta: teljesen felszámolták a létesítményt annak érdekében, hogy Phenjan mindenki számára átláthatóan biztosítsa: felhagyott a kísérleti atomrobbantásokkal. A hírügynökség biztosított róla, hogy nem tapasztaltak radioaktív szivárgást, és a környezetre sem volt káros hatással a telep felszámolása. „A nukleáris kísérletek berekesztése fontos lépés a globális nukleáris lefegyverzés felé” – szögezte le a KCNA. Külföldi újságírók jelenlétében több robbantást hajtottak végre a kínai határ közelében, az ország északkeleti részében fekvő hegyek mélyén épült kísérleti telep három alagútjában és a környéken lévő megfigyelőtornyoknál. A hatóságok berobbantották a kísérletekre használt két alagutat, elzárva azok bejáratát.

Az észak-koreai a Punggje-ri atomlétesítmény leszereléséről szóló rendkívüli híradást néznek emberek a szöuli főpályaudvar egyik kijelzőjén (MTI/AP/Ahn Jung Dzsun)

Az észak-koreai Punggje-ri atomlétesítmény leszereléséről szóltak a híradások (MTI/AP/Ahn Jung Dzsun)

A telep felszámolását Kim Dzsongun észak-koreai vezető Donald Trump amerikai elnökkel tartandó júniusi csúcstalálkozója elé időzítette. A létesítmény bezárására vonatkozó döntés pozitív visszhangot váltott ki, annak ellenére, hogy a lépés nem visszafordíthatatlan, és számos más intézkedésre is szükség van, hogy Phenjan eleget tegyen Trump elnök követelményeinek a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésével kapcsolatban. A kísérleti telep bezárása előtt Phenjan csütörtökön élesen bírálta Mike Pence amerikai alelnököt, aki a hét elején egy interjúban azzal fenyegette meg Észak-Koreát, hogy ha nem mond le az atomfegyverről, akkor Líbia sorsára juthat. Cso Szon Hui, az észak-koreai külügyminisztérium észak-amerikai főosztályának főigazgatója politikai fajankónak nevezte az amerikai alelnököt.

Nem erősítették meg, ott volt-e Kim

A június 12-re Szingapúrba tervezett amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó előkészítése nem zökkenőmentes, miután mindkét fél kifogásokat kezdett találni és szigorította álláspontját. Trump kedden találkozott a Fehér Házban konzultáció céljából Mun Dzse In dél-koreai elnökkel, majd közölte, hogy csúszhat a csúcstalálkozó. A külföldi újságírók – dél-koreai, amerikai, kínai, orosz és brit riporterek, illetve televíziós forgatócsoportok – meghívásával Phenjan nyilvánvalóan azt reméli, hogy világszerte megjelennek a kísérleti telep lerombolásáról – közöttük a három bejárat berobbantásáról – készült felvételek – jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség, amelynek forgatócsoportja szintén jelent volt az eseményen.

Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (Fotó: MTI/EPA/KCNA)

Észak-Korea nemzetközi szakértőket nem hívott meg az eseményre, ami az AP szerint csökkenti a Phenjan által tett engedmény értékét. Egyelőre nem erősítették meg, hogy Kim Dzsongun személyesen jelen volt-e a létesítmény lerombolásánál. A kíséreti telep bezárásáról Mun Dzse In és Kim Dzsongun április 27-i panmindzsoni csúcstalálkozóján állapodott meg, és a két vezető ugyanott megegyezett a koreai háborút (1950-1953) lezáró végleges békeszerződés megkötéséről és a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről.

Észak-Korea 2006-ban hajtotta végre első kísérleti atomrobbantását, majd ezt még további öt követte, a legutóbbi tavaly ősszel. Szakértők véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy a kísérleti telepet valóban használhatatlanná tették-e. A tamáskodók szerint Phenjannak a hat kísérleti robbantás után már nincs szüksége a punggje-ri telepre, és szükség esetén rövid idő alatt újjá is lehet építeni. Mások azt emelik ki, hogy Észak-Korea előfeltételek nélkül vállalta az üzem lerombolását, illetve anélkül, hogy bármit kért volna cserébe az Egyesült Államoktól, ami szerintük arról tanúskodik, hogy a phenjani rezsim komolyan gondolja változtatási szándékát.