Válságtanácskozást tart az eboláról a WHO

 

Vészhelyzeti bizottságot hívott össze péntekre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Kongói Demokratikus Köztársaságban terjedő ebola nemzetközi kockázatainak megvitatására – jelentette be csütörtökön Genfben Christian Lindmeier, a szervezet szóvivője.

A bizottság arról határoz, hogy nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánítja-e a kongói helyzetet, ami nagyobb nemzetközi beavatkozást, több erőforrás mozgósítását vonhatja maga után – húzta alá Lindmeier.

A WHO csütörtöki közleményében beszámolt arról, hogy újabb ebolás megbetegedést erősítettek meg Wangatában, Mbandaka egyik egészségügyi övezetében. Mbandaka a székhelye Équateur északnyugati tartománynak. Az Egészségügyi Világszervezet korábban súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az eddig már 23 ember halálát okozó betegség a csaknem 1,2 millió lakosú Mbandakát is elérheti, mivel ez rendkívüli módon megnehezítheti a betegség terjedésének megfékezését.

Nagyon aggasztó, hogy az ebola egy városi területre érkezett, a WHO és partnerei jelenleg azon vannak, hogy a lehető leghamarabb felkutassanak mindenkit, aki érintkezett mbandakai beteggel – mondta Matshidiso Moeti, a WHO afrikai igazgatója.

A Kongói Demokratikus Köztársaság (volt Zaire) hatóságai a múlt kedden értesítették a WHO-t arról, hogy újabb ebolajárvány lehet kialakulóban. A WHO egyik szóvivője csütörtökön elmondta, hogy eddig 44 ebolás megbetegedést és a kórból eredő 23 halálozást jegyeztek fel.

Bár a vérzéses lázzal járó, nagy halálozási arányú betegségnek nincs gyógymódja, a WHO négyezer adag kísérleti oltóanyagot küldött a közép-afrikai országba, ahová szerdán érkezett meg a szállítmány. A WHO jelezte, hogy szükség esetén kész további oltóanyagot küldeni.

epa06727348 (FILE) - A Liberian man walk pass an ebola awareness painting on a wall in downtown Monrovia, Liberia, 22 March 2015 (reissued 11 May 2018). The World Health Organization (WHO) on 10 May 2018 said that 32 Ebola virus disease cases, including 18 deaths, were reported from Bikoro health zone, Equateur province, Democratic Republic of the Congo, of which were two confirmed, 18 probable and 12 suspected cases.  EPA/AHMED JALLANZO

Fotó: EPA/Ahmed Jallanzo

A kísérleti oltóanyagot 2015-ben Guineában, a legsúlyosabb ebolajárvány által sújtott egyik nyugat-afrikai országban tesztelték. Az oltások akkor nagyon hatékonynak bizonyultak a betegség ellen. Bár az oltóanyagokat a vírus egy másik szubtípusa ellen fejlesztették ki, a szakértők feltételezése szerint hatásosak voltak a legutóbbi ebolás megbetegedések kezelésében is.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérek lehetnek. A fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-15-ben Nyugat-Afrikában. Az akkori járvány által leginkább sújtott három országot, Sierra Leonét, Guineát és Libériát végül 2016-ban nyilvánította ebolamentesnek a WHO.