Belgrádban elfogtak egy FBI által körözött hackert

 

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által is keresett hackert fogott el szerdán a szerbiai rendőrség; a gyanú szerint a férfi tagja a hírhedt The Dark Overlord nevű hackercsoportnak.

A 38 éves S.S.-t a rendőrség tájékoztatása szerint az FBI nemzetközi akciójában fogták el, amelynek a célja a hackercsoport felgöngyölítése volt.

A férfit azzal gyanúsítják, hogy illegálisan fért hozzá számítógépek és hálózatok védett adataihoz, majd az ott talált információkat zsarolásra használta.

A The Dark Overlordhoz tartozó hackerek 2016 júniusa óta engedély nélkül fértek hozzá számítógép-hálózatokhoz és legalább ötven ember személyes adataihoz, információkat és érzékeny adatokat loptak amerikai állampolgároktól, majd megzsarolták az áldozatokat.

A rendelkezésre álló adatok szerint a hekkerek több mint 275 ezer dollárnak megfelelő pénzösszeget zsaroltak ki az áldozatoktól, akik bitcoinban fizettek.

A The Dark Overlord tavaly októberben azt állította, hogy feltörte egy londoni plasztikai sebészeti klinika adatbázisát, és bejelentette, hogy nyilvánosságra hozza a brit királyi család ott kezelt tagjainak névsorát.

A hackercsoport először tavaly nyáron hívta fel magára a figyelmet, amikor ellopta, majd torrentoldalakon megosztatta a Netflix sikersorozatának, az Orange is the New Blacknek az új évadát.