Terrortámadásnak minősítették a szombati párizsi késelést

 

Terrorista tettként kezelik a francia hatóságok azt a késes támadást, amely szombaton késő este történt Párizs belvárosában: sajtóértesülések szerint egy csecsenföldi születésű férfi halálra sebzett egy járókelőt, négynek pedig súlyos sérüléseket okozott. Két áldozat állapota válságos.

A francia média vasárnap reggel rendőrségi és ügyészségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a támadó egy 21 éves, csecsenföldi születésű férfi volt, akit ujjlenyomatai alapján azonosítottak a nyomozó hatóságok, mert nem voltak nála személyi okmányok. A hatóságok előállították a támadó szüleit.

Nincs magyar érintett

Magyarország konzuli szolgálata folyamatos kapcsolatban áll a párizsi hatóságokkal, a jelenlegi információk szerint a szombaton történt terrortámadásnak nincs magyar érintettje – tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vasárnap az MTI-t.  „A leghatározottabban elítéljük ezt az aljas merényletet, amely ismét mutatja, hogy a terrorizmus jelen van kontinensünkön, és folyamatos fenyegetést jelent az Európában élők számára. A kormány ezért minden lehetséges eszközzel fellép a magyar polgárok biztonsága érdekében, és szövetségeseink is mindig számíthatnak ránk a terrorizmus elleni harcban” – írta a minisztérium.

Lezárt utcaszakasz Párizs belvárosában, ahol egy férfi járókelőket késelt meg (Fotó: MTI/AP/Thibault Camus)

Már két éve nyilvántartásba vették

Benjamin Griveaux francia kormányszóvivő elmondása szerint a férfi azután jutott francia állampolgársághoz, hogy előzőleg az anyja is megkapta azt. A férfi neve 2016 óta szerepelt abban az adatbázisban, amelyben radikalizmusra hajlamos személyeket tartják nyilván, mert ismerősei között volt olyan, aki részt vett a szíriai harcokban. Köztörvényes bűncselekményt nem követett el.

A szóvivő nem árulta el a tettes nevét, de a francia média híradásaiban elhangzott, hogy Haszan Azimovnak hívják, 1997. november 1-jén született Csecsenföldön, és 2010 óta francia állampolgár. Egy strasbourgi egyetemen tanult, és Párizsban lakott szüleivel.

Csecsenföldön kihallgatják a támadó hozzátartozóit 

Megkezdték Haszan Azimov hozzátartozóinak és ismerőseinek kihallgatását a csecsen rendvédelmi szervek – közölte vasárnap az Interfax orosz hírügynökség. Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője a nap folyamán a Telegram üzenetközvetítőn közzétett bejegyzésében elismerte, hogy a néhány év óta francia állampolgárságú Azimov valóban az észak-kaukázusi köztársaságban – Argun városban – született, és 14 éves korában orosz személyi igazolványt kapott.

Kadirov szerint az okmány már nem érvényes, s Azimov 20 éves korában nem kapott új igazolványt. „Szükségesnek tartom kijelenteni: azért, hogy Haszan Azimov a bűn útjára lépett, teljes egészében a francia hatóságokat terheli a felelősség. Csecsenföldön ő csak megszületett, a felnőtté válása és személyiségének, nézeteinek és meggyőződésének kialakulása a francia társadalomban ment végbe” – írta Kadirov.

„Allahu akbárt” kiáltott

A merénylő „Allahu akbárt” (Allah a legnagyobb) kiáltozva követte el támadását, válogatás nélkül rontott neki késsel a járókelőknek, a gyorsan beavatkozó rendőrség agyonlőtte. Hírügynökségek szerint a rendőrök öt percen belül a helyszínre érkeztek, és az első bejelentés után kilenc perccel ártalmatlanították a támadót.

Rendőrök egy lezárt utcaszakaszon Párizs belvárosában, ahol egy férfi késsel járókelőkre támadt 2018. május 12-én. A támadó egy embert megölt, többeket megsebesített, mielőtt a rendőrök lelőtték. (MTI/AP/Thibault Camus)

Lezárt utcaszakaszon Párizs belvárosában, ahol egy férfi járókelőket késelt meg (MTI/AP/Thibault Camus)

A merénylet a francia főváros előkelő, turisták által gyakran látogatott belvárosi negyedében, az operaház közelében történt, ahol számos népszerű étterem, kávézó és patinás üzlet van. Egy szemtanú szerint a férfi a kiérkező rendőrökre is rá akart támadni, azt kiáltozta, hogy őket is megöli. A rendőrök előbb sokkolóval próbálták ártalmatlanná tenni, majd kénytelen voltak fegyvert használni.

A késes támadást az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára a szócsöveként működő Aamák hírügynökségen keresztül, ám nem szolgált állítására bizonyítékkal, sem pedig részletekkel az elkövetőről, csupán annyit közölt róla, hogy a szervezet „katonája”.

Az Iszlám Állam ezt a kifejezést gyakran használja propaganda célból akkor is, ha semmi köze az elkövetőhöz. Az elmúlt három évben azonban több mint 240 ember halt meg Franciaországban az elsősorban Szíriában és Irakban tevékenykedő, korábban nagy területeket megszállás alatt tartó Iszlám Állam fegyveresei vagy a dzsihadista szervezettel rokonszenvező merénylők által elkövetett terrortámadásokban.

Gérard Collomb francia belügyminiszter Twitter-üzenetben méltatta a rendőrség „higgadt és gyors reakcióját, amellyel a támadót ártalmatlanná tette”.

Emmauel Macron francia elnök közölte, hogy országa nem enged a „szabadság ellenségeinek”.

Egy szíriai férfi feleségével is kapcsolatban állhatott

Az M1 franciaországi tudósítója elmondta, a hatóságok ismerték az elkövetőt. A 21 éves francia állampolgár szüleit őrizetbe vették, majd kihallgatják őket, hogy tudnak-e valamit a cselekmény elkövetéséről. A férfi azért szerepelt a titkosszolgálatok nyilvántartásában, az úgynevezett „S-kartonban” – amibe a radikálisok kerülnek –, mert kapcsolatban állt egy olyan nőnek a férjével, aki Szíriában van.


Marseille-ben két ember életét oltotta ki a támadó

Szirénázó rendőrautóktól volt hangos a francia nagyváros, Marseille egyik pályaudvarának környéke tavaly októberben. Gépfegyveres kommandósok lepték el a belvárost, miután egy férfi Allahu Akbar kiáltással támadott rá egy 17 és egy 20 éves nőre a vasútállomás előtti lépcsőn.

Az egyik fiatalt a nyakán, a másikat a mellkasán érte a szúrás, mindketten a helyszínen életüket vesztették. A támadót a pályaudvaron szolgálatot teljesítő katonai járőrök lőtték agyon.

A nyomozás kiderítette, hogy az elkövető illegálisan tartózkodott Franciaországban, ennek ellenére nem toloncolták ki. A titkosszolgálatok nyilvántartásában nem szerepelt radikális iszlamistaként, de a hatóságok nehezen tudták nyomon követni, mert minden bűncselekménynél más személyazonosságot adott meg. A támadót végül ujjlenyomata alapján azonosították.

A Louvrenál is késelt egy terrorista

2017 februárjában a párizsi Louvre múzeumnál késelt egy terrorista. A támadónál legalább egy machete és egy másik fegyver is volt, hátizsákokkal a hátán, fenyegetően kiáltozva rohant a rendőrök és katonák felé. Azt kiáltotta, hogy Allahu Akbar, vagyis Allah a leghatalmasabb – mondta el a történteket, röviddel a késelés után a rendőrség egyik elöljárója. Válaszul az egyik katona öt lövést adott le a támadóra, aki súlyosan megsebesült.

Franciaországban 2016-ban is több késes támadást követtek el migrációs hátterű terroristák. Szeptemberben egy radikalizálódott rab sebesített meg súlyosan két börtönőrt egy fegyházban. A legnagyobb felháborodást pedig egy dél-franciaországi üdülőtáborban elkövetett merénylet okozta. Egy feldühödött marokkói férfi megkéselt egy anyát és három lányát.