USA: Több diákot lőttek le az elmúlt években, mint a múlt században összesen

 

Az utóbbi 18 évben több embert öltek meg iskolákban elkövetett lövöldözésekben az Egyesült Államokban, mint az előző évszázadban összesen: a statisztikákba csak az 5 és 18 év közötti korosztálynak fenntartott iskolákban 1940 óta történt eseteket számították bele, olyan lövöldözéseket, amelyek során legalább egy fegyveres szándékosan megölt vagy megsebesített legalább négy embert – hívták fel a figyelmet a Journal of Child and Family Studies című folyóiratban csütörtökön megjelent kutatásban.

A tanulmányból kiderült: 1940-ig nem volt tömeges iskolai lövöldözés az Egyesült Államokban. 1940-ben volt egy ilyen eset, majd az 1950-es és 1960-as években egyáltalán nem történt ilyen bűncselekmény. Aztán 1979-ben egy 16 éves diák lelőtt két felnőttet és megsebesítette nyolc iskolatársát és egy további felnőttet. Azóta folyamatosan növekszik az iskolai lövöldözések száma az országban.

Rendőrségi járművek sorakoznak a Marjory Stoneman Douglas középiskola előtt a floridai Parkland 2018. február 15-én, egy nappal azután, hogy az iskola egyik volt tanulója lövöldözött az intézményben és megölt legalább tizenhét személyt; tizenhatan megsebesültek – képünk illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera)

Rendőrségi járművek sorakoznak a Marjory Stoneman Douglas középiskola előtt a floridai Parkland 2018. február 15-én, egy nappal azután, hogy az iskola egyik volt tanulója lövöldözött az intézményben és megölt legalább tizenhét személyt; tizenhatan megsebesültek – képünk illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera)

Az 1990-es években 36 ember halt meg 13 lövöldözésben. Míg 1940 és 1999 között 55 embert gyilkoltak meg iskolai lövöldözők, az új évezredben, 2000 és 2018 között már 22 tömeggyilkosságot követtek el diákok amerikai iskolákban, és összesen 66 embert öltek meg.

A kutatás készítői különösen aggasztónak nevezték, hogy a 21. században végrehajtott iskolai lövöldözések elkövetőinek nagy többsége fiatalkorú volt. Ez arra utalhat, hogy időközben sokkal könnyebbé vált kiskorúak számára is lőfegyverhez jutni, és valószínűleg gyakoribbá váltak körükben a pszichés problémák is.