A munkanélküliségen és az elvándorláson is segíthet az Erasmus+

 

A munkanélküliség és az elvándorlás kezelésére ad módot az Erasmus+ program, bővítve a fiatalok lehetőségeit – jelentette ki az Európai Unió oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa pénteken Veszprémben.

Navracsics Tibor, az Erasmus+ program kétnapos projektnyitó eseményének zárónapján kiemelte: az uniós programok szorosan kötődnek a helyi kezdeményezésekhez. Azt mondta: a legismertebb uniós program az Erasmus+, eddig mintegy 9 millióan vettek részt benne. A jelenlegi, 2014-2020-as uniós ciklusban 16,5 millió euró (5,12 milliárd forint) volt az Erasmus+ program költségvetése, a következő hétéves időszakban pedig csaknem a duplájára emelkedik ez az összeg.

Józsa Tamás, a veszprémi önkormányzat kabinetfőnöke közölte: a program keretében öt külföldi országból érkeztek fiatalok, akik a hat veszprémi résztvevővel a közterek sportcélú fejlesztéséről hallgattak előadásokat, és erről egyeztettek egymással is.

A találkozó résztvevői két veszprémi parkot választottak ki, és ajánlásokat fogalmaztak meg. Arról beszéltek, hogyan lehet “élettel megtölteni a parkokat”, például kutak szökőkutak vagy kültéri sütésre is alkalmas pihenők kialakításával. Téma volt a megvalósítandó fejlesztésekkel kapcsolatos marketingmunka, valamint a fejlesztések fenntarthatósága – ismertette a kabinetfőnök.

A veszprémi találkozót négy további követi más-más európai országban, majd novemberben ismét Veszprémben találkoznak a résztvevők, itt zárul a programsorozat.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: fontosnak tartja az ehhez hasonló találkozókat, mivel Veszprém akkor lehet sikeres, ha a programjaiban valamennyi korosztály, köztük a fiatalok is részt vesznek.

A címlapkép illusztráció.