Szíria: újabb dzsihadista enklávét ágyúznak

 

Ágyúzni kezdett a szíriai hadsereg kedden egy Damaszkusztól délre fekvő dzsihadista zárványt, előkészítve a terület visszafoglalását: a műveletet Jarmúk körzetében és a szomszédos Hadzsar-el-Aszuádban indították az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front nevű dzsihadista csoportok ellen; ez a terület sokkal kisebb, mint a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta, amelyet a kormányerők orosz támogatással nemrég foglaltak vissza – mondta el egy szíriai katonai parancsnok a Reuters hírügynökségnek.

Egy másik, szintén Damaszkusz melletti településről, Bét-Számból buszokkal fogják elszállítani a lázadókat az északnyugat-szíriai Idlíb tartományba.

Az evakuálásról a kormányerők megállapodást fognak kötni a lázadókkal – közölte a névtelenséget kérő parancsnok, hozzátéve, hogy most állítják össze azoknak a listáját, akik a megegyezés keretében innen Idlíbbe távozhatnak.