Hasonmásával is végzett a gyilkos feleség

 

A floridai rendőrség hajtóvadászatot folytat egy nő ellen, aki a gyanú szerint meggyilkolta férjét, majd hasonmásával is végzett, hogy annak személyazonosságával meneküljön.

A hatóságok szerint a szerencsejátékfüggő 56 éves Ann Riess a minnesotai Blooming Prairie-ben ölte meg férjét még a múlt hónapban: a helyi rendőrség március 23-a óta keresi, miután rábukkant David Riess holttestére – a nő állítólag 11 ezer dollárral lopta meg férje cégét, mielőtt végzett volna vele az otthonukban.

Ann Riess ezt követően Floridában húzta meg magát, ahol napokkal azelőtt látták társalogni az 59 éves Pamela Hutchinsonnal, hogy a gyanú szerint fejbe lőtte az asszonyt, majd magához vette hitelkártyáját, személyi igazolványát, és autójába ülve átszelte az államhatárt – olvasható a BBC honlapján.

A hatóságok által hidegvérű gyilkosként leírt Ann Riess három gyermek édesanyja, sőt nagymama is, aki jelenleg a texasi Corpus Christiben tartózkodhat: az NBC News információi szerint a menekülő gyanúsított veszélyes, hiszen fegyver lehet nála, amivel vélhetően újra lesújt, mihelyst elfogy a pénze. Az FBI éves bűnügyi statisztikai jelentése szerint tíz, az Egyesült Államokban elkövetett gyilkosságból egyet nők követnek el.