Súlyosan megsérült három migráns Horvátországban

 

A három migráns azután szenvedett súlyos sérüléseket a helyi sajtó közlése szerint, miután leugrottak a Károlyvároshoz (Karlovac) közeli Mreznica folyót átívelő hídról, amely alatt nem volt víz.

Nem megerősített források szerint az illegális határsértők a rendőrök elől menekültek, de a sötétben nem láthatták, hogy nem a folyó, hanem a föld felett vannak, és a köves, sziklás talajra zuhantak. Egyiküket életveszélyes állapotban szállították korházba. A három férfit a horvát hegyimentő szolgálatnak (HGSS) kellett kimentenie a baleset színhelyéről.

A sérültek kilétéről nem tudott információt szolgáltatni a kórház, a migránsok nem árulták el, hogy melyik országból származnak, honnét jöttek, és hova tartanak. A károlyvárosi rendőrkapitányság nem adott tájékoztatást az ügyben. Andreja Lenard szóvivő elmondta: egyelőre információkat gyűjtenek.

A szomszédos országban egy folyóba fulladt bele egy illegális bevándorló

Szlovéniában hétfőn egy migráns belefulladt a Kolpa folyóba, miután megpróbált átúszni Horvátországból Szlovéniába. A rendőrség feltartóztatott egy 19 éves marokkói állampolgárt, aki elmondta, hogy ketten próbálták meg átúszni a folyót, de a barátja elmerült. A hatóságok búvárok segítségével, Délkelet-Szlovéniában, Vukovci településnél, Károlyvárostól 38 kilométerre találták meg a holtestet.

Az utóbbi mintegy három évben több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Nyugat-Európába, 2016 márciusában azonban az ellenőrizetlen beáramlás nyugat-balkáni útvonalán található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia jelenleg csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy ott akarnak menedéket kérni.