Szigorúan ellenőrzött zónává vált Róma belvárosa

 

A hatóságok az egyházi szertartások helyszíneit és az ünnepekre érkező több millió látogatót próbálják védeni. Ehhez nagycsütörtöktől egészen húsvéthétfő éjfélig szigorúan ellenőrzött biztonsági zónává alakították az olasz főváros belvárosát. Az olasz belügyminiszter szerint egy dzsihadista támadás veszélye soha nem volt olyan erős, mint most. De nemcsak Olaszország az egyetlen a keresztény világban, ahol esetleges terrortámadástól tartanak a hatóságok.

Pompeiben fogtak el a hatóságok nagycsütörtökön egy migránst, aki vérfürdőt rendezett volna. A 22 éves Algériából érkezett bevándorló a pompei-i bazilika mellett gyülekező tömegbe akart lopott autójával belehajtani, egy betontömb azonban felfogta a járművet. Az olasz hatóságok letartóztatták a férfit terrorcselekmény végrehajtásának a megkísérlése vádjával – írta az Origo.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy bár sokan kifigurázzák a betonakadályokat, de ez a pompeii eset megmutatta, hogy van megelőző hatása. Hozzátette, ezek a primitív akadályok sokszor hatékonyabbnak minősülnek, mint sok elektronikus eszköz.

Biztonságérzetet növelnek az utcákon a katonák

Brüsszelben a lakosság „visszakéri” az utcára a katonákat, mert biztonságérzetet biztosítanak. A szakértő szerint nem csupán a biztonságérzetről van szó, hanem elrettentő hatással is bírnak. Megjegyezte, hogy egy esetleges támadásnál nagyobb valószínűséggel tudják megakadályozni a katasztrófát. Kiemelte, fontos az emberek érzete. Ezért még akkor is érdemes látványos eszközöket használni, ha nem feltétlenül van értéke.

A terroristák útjába felállított minél több akadály exponenciálisan növeli a biztonságot – mondta Gyarmati István. Ezek közé tartozik a katonai vagy rendőri jelenlét is – fűzte hozzá.

Róma - nagyszombat - húsvét - biztonság

Egyre kevesebben akarnak nyitni a bevándorlók felé

A szakértő szerint Európa egyre kisebb része akar nyitni a bevándorlók felé, mert rájöttek arra, hogy a bevándorlás akkor jó dolog, ha megválogatható, hogy kit engedünk be. De az illegális, tömeges bevándorlás nagy problémákat okoz.

Nem kizárt egy újabb hullám

Gyarmati István úgy fogalmazott, sok olyan tényező van, ami miatt elindulhat egy következő migráns-hullám. Szerinte Európa határait úgy kell megvédeni, hogy egy esetleges következő hullámban ne jussanak át rajta a migránsok tömegesen.

Elmondta, hogy a következő olasz kormány várhatóan határozottabb intézkedéseket foganasító kormány lesz. Hozzátette, hogy akármilyen kemény intézkedések lesznek, a már ott lévő, nagyjából 700 ezer kiutasításra váró migránst nagyon nehéz lesz kitoloncolni az országból. Ez egy hosszú, konfliktusos folyamat lesz – magyarázta.