Felrobbantottak és kiraboltak egy bankautomatát Ekecsen

 

Szokatlan módon fosztottak ki egy bankautomatát Szlovákiában. Az ekecsi ATM-et hajnalban felrobbantották, majd kirabolták ismeretlenek. A hatóságok egyelőre nem tudják, milyen robbanószerkezetet használhattak, és hogy mennyi pénzt zsákmányolhattak. A kár azonban nagy: az épület súlyosan megsérült a robbanásban.

Betört ablak, törmelékek, és mindenütt a pénzkiadó törött alkatrészei. Ennyi maradt a szlovákiai Ekecs egyik bankautomatájából. Az ATM-et a hajnali órákban robbantották fel, hogy elvigyék belőle a pénzt. A helyieket megijesztették a történtek.

A robbanás nemcsak az automatát, hanem a berendezésnek otthont adó községházát is alaposan megrongálta.

„Sajnálatos módon a robbanás folyamán az épületben keletkezett nagyobb kár, hiszen bent, a belső térben történt a detonáció és így megsérültek a nyílászárók főleg, az álmennyezet, valamint a környező falakon repedések keletkeztek” – mondta Polák László, Ekecs polgármestere, aki tízmillió forintnyira becsüli az épületben okozott kárt.

A szlovák rendőrség még nem közölte, hogy milyen robbanószerkezetet használtak a tettesek, és azt sem, hogy mekkora összeget loptak el az automatából.