Életfogytiglant kapott a német lányt megölő migráns

 

Életfogytiglanra ítélték azt az afgán férfit, aki a németországi Freiburgban 2016 szeptemberében megerőszakolt egy diáklányt, akinek testét később egy folyóban találták meg – hangzott el az M1 Híradójában.

Bilincsbe verve és rendőrök gyűrűjében érkezett a tárgyalóterembe Hussein Khavari a németországi Freiburgban. Őt vádolták azzal, hogy 2016 októberében megerőszakolt, majd fojtogatott egy 19 éves német orvostanhallgató diáklányt, az ájult testet pedig egy folyóba dobta, így a lány halálát végül fulladás okozta.

Az igazságügyi orvosszakértői jelentés szerint a 19 éves lány haláltusája legalább egy óráig tartott a Dreisam folyó vizében – emelték ki az ítélet indoklásában. A bűncselekmény különösen súlyos, ezért az elkövetőnek életfogytig kiemelt biztonsági őrizetben kell maradnia. Az elkövető korábban kiskorúnak vallotta magát, de kiderült, hogy legalább 22 éves volt. Ezért a felnőtt büntetőjogi törvény alapján ítélték el.

A vádlott beismerő vallomást tett

Husszein K. a per egy tavaly szeptemberi tárgyalási napján beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy alkoholt és kábítószert is fogyasztott, amikor orvostanhallgató áldozata elkerékpározott mellette. Husszein K. bocsánatot kért az áldozat családjától.

Helyszíni beszámolók szerint a teljesen megtelt tárgyalóteremben tapssal fogadták az ítéletet.

A gyilkosság óriási felháborodást okozott Németországban

Kiderült ugyanis, hogy a menedékkérőként 2015-ben Németországba érkezett férfi többször is megvezette a német hatóságokat. Tizenhét éves afgán menekültnek vallotta magát, holott azóta kiderült: valószínűleg iráni állampolgár és akár 32 éves is lehet.

Kiderült az is, hogy Görögországban 2014-ben tíz év börtönbüntetésre ítélték gyilkossági kísérlet miatt, mert lelökött egy nőt egy szikláról. Egy évvel később valahogy mégis szabadlábra helyezték – ekkor szökött Németországba, ahol egy freiburgi család otthonában szállásolták el.

Egyre többen emelik fel hangjukat

A 19 éves Maria Landenburger halála, és a bevándorlók által bántalmazott német nők ezreit ért erőszakhullám miatt egyre többen emelik fel a hangjukat a nők védelmében – A 120 decibel nevezetű német nőjogi mozgalom is a migrációval érkezett veszélyre hívja fel a figyelmet. A csoport egyik aktivistája a közmédiának az ítélethirdetés után adott interjúban úgy fogalmazott: a gyilkos rászolgált büntetésére, de félő, hamarosan újra szabadon engedhetik.

Egy friss kormányzati kimutatás szerint Németország egyik reprezentatív tartományában az erőszakos bűncselekmények több mint 90 százalékát fiatal migráns férfiak követik el. A migrációs válság kirobbanása óta eltelt két évben  több mint 10 százalékkal nőtt az erőszakos bűncselekmények száma Németországban.