Bombariadó és tüntetések Ukrajnában az orosz elnökválasztás napján

 

Az ukrán hatóságok előzetes bejelentésükhöz híven csak diplomatákat engedtek be az ukrajnai orosz külképviseletekbe vasárnap, az orosz elnökválasztás ideje alatt.

Petro Porosenko ukrán elnök sajtószolgálatán keresztül közleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy Ukrajna nemzetközi partnerei nem ismerik el a Moszkva által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten megrendezett orosz választást. Részletekbe nem bocsátkozva annyit közölt, hogy ez elmúlt napokban intenzív párbeszédet folytatott a kérdésről, és efelől biztosították őt tárgyalópartnerei.

A nap folyamán az ukrán fővárosban több helyszínen is tüntettek – néhány tucatnyian – a Krímben megrendezett orosz elnökválasztás, valamint általában az Ukrajnával szembeni orosz agresszió ellen. Drótkerítéssel zárták le a rendfenntartók mind az orosz nagykövetség, mind pedig az onnan néhány kilométerrel távolabb lévő konzulátusi épület környékét. A külképviseleteknél megerősített szolgálatot tartottak. Helyszíni jelentések szerint a drótkerítéseken belülre csak diplomata útlevéllel rendelkezőket és nem orosz állampolgárságú újságírókat engedtek be.

A kerítéseken kívül közben ukrán nacionalista tüntetők tartottak demonstrációkat. Az UNIAN ukrán hírügynökség becslése szerint mintegy nyolcvanan voltak a nagykövetség, hatvanan pedig a konzulátus épülete előtt. Előbbi demonstrációra zömében a Szabadság párt, a Jobboldali Szektor (PSZ) és a Nemzeti Korpusz nevű szervezetek zászlóival vonultak ki a tüntetők, a konzulátusnál pedig az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) és más nemzeti érzelmű civil szervezetek tüntettek. A konzulátust a demonstrálók megpróbálták tojásokkal megdobálni, de a kordon miatt olyan messze voltak, hogy helyette csak egy magánirodát találtak el.

Tüntetők a felsorakozó rendőrök előtt Kijevben – képünk illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Tüntetők a felsorakozó rendőrök előtt Kijevben – képünk illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

A központi Függetlenség terén, a Majdanon is volt egy kisebb tüntetés, amelyen a résztvevők egy Vlagyimir Putyin orosz elnököt ábrázoló bábut elégettek.

A nyugat-ukrajnai Lembergben is tartottak tüntetést ukrán nacionalisták.

Komolyabb atrocitások nem történtek a megmozdulásokon. Szavazni is csak egy-két orosz állampolgár próbált a kijevi követségen sikertelenül, a rendfenntartók ugyanis már a kordonnál ellenőrizték az iratokat, és az orosz állampolgárokat elküldték.

Odesszában lezárták az orosz konzulátus utcáját, mert reggel egy névtelen betelefonáló robbanószerkezetről értesítette a hatóságokat. Az utcát bombaszakértők átvizsgálták, a riasztás hamisnak bizonyult.

Ukrán sajtójelentések közben arról is beszámoltak, hogy a Krímben iskolás gyermekek szüleire a tanárok által, a vállalatok dolgozóira pedig az üzemek vezetőin keresztül gyakoroltak nyomást a választáson való részvételt erőltetve a helyi orosz közigazgatás tisztviselői.

Az elnökválasztáson újra induló Vlagyimir Putyin hivatalban levő orosz államfő és vetélytársai portréja egy szavazóhelyiségben, a Moszkvától mintegy száz kilométerre levő Borovszkban 2018. március 17-én, az elnökválasztás előtti napon (Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)

Az elnökválasztáson újra induló Vlagyimir Putyin hivatalban levő orosz államfő és vetélytársai portréja egy szavazóhelyiségben, a Moszkvától mintegy száz kilométerre levő Borovszkban 2018. március 17-én, az elnökválasztás előtti napon (Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter pénteken jelentette be, hogy Ukrajna területén Moszkva nem rendezheti meg az elnökválasztást, ezért a rendfenntartók nem engedik be szavazni a diplomáciai státussal nem rendelkező orosz állampolgárokat az Oroszországi Föderáció ukrajnai külképviseleteire – a kijevi nagykövetségre, valamint az odesszai, lembergi (lvivi) és harkivi konzulátusokra. Az ukrán külügyminisztérium szombaton kiadott közleményében közölte, hogy egyetért a döntéssel.

A belügyminiszter elsősorban azzal magyarázta a döntést, hogy Moszkva Kijev többszöri tiltakozása ellenére is illegitim módon és a nemzetközi normákat megsértve megrendezi az elnökválasztást az Ukrajnához tartozó Krím félszigeten. A krími választás miatt Ukrajna az ENSZ-nél is tiltakozott. Kanada, Ausztria és Észtország, valamint az Európai Unió részéről Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője jelezte, hogy nem fogja elismerni törvényesnek a Krímben megtartott választást.