Elfogadta az új nyelvtörvényt a macedón parlament

 

Elfogadta az albán nyelvet is hivatalossá tevő új törvényt a macedón parlament szerdán, az ülés azonban nem volt feszültségmentes, az egyik ellenzéki képviselő például megpróbálta megakadályozni, hogy a házelnök szóhoz jusson.

A Vesti.mk szkopjei hírportál beszámolója szerint a 120 tagú törvényhozás 64 képviselője szavazott igennel az új nyelvtörvényre.  A szkopjei parlament január 11-én már elfogadta az albán nyelvet is hivatalossá tevő törvényt, ám azt Gjorge Ivanov államfő nem írta alá, és visszaküldte a törvényhozásnak. Ezt követően az ellenzék rekordmennyiségű, mintegy 36 ezer módosító indítványt nyújtott be.

Szerdán a képviselők a módosító indítványok megvitatása nélkül szavaztak a jogszabályról, és az alkotmány értelmében az államfőnek ezúttal kötelessége aláírni a törvényt.

Az új nyelvtörvény szerint egyébként az albán nyelv az ország azon részein is hivatalos használatba kerülne a különböző állami szerveknél, ahol az albán kisebbség aránya nem éri el a lakosság egyötödét. A korábbi jogszabály 2001-ben született, miután fegyveres konfliktus alakult ki az albán lázadók és a kormányzati erők között. Ennek értelmében mindazokon a helyeken, ahol az albán kisebbség tagjainak a száma meghaladja az összlakosság 20 százalékát, hivatalos nyelvként használható az albán. A 2,1 milliós Macedónia lakosságának mintegy egyharmada albán nemzetiségű.

A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) szerint a jogszabály szövege alkotmányellenes és diszkriminatív a macedón nyelvvel szemben. Ezt az indoklást ismételték meg szerdán is a VMRO-DPMNE képviselői, a párt korábbi elnöke, Nikola Gruevszki pedig még Talat Xhaferi házelnökhöz is odament, és kihúzta képviselői kártyáját a parlamenti rendszerből, hogy az elnök ne tudjon felszólalni. Xhaferi szünetet rendelt el, így komolyabb összetűzésre nem került sor.

Időközben a parlament előtt több ezer jobboldali tüntető gyűlt össze a nyelvtörvény ellen tiltakozva. Talat Xhaferi ugyanakkor kijelentette, nem engedi meg, hogy a tavaly áprilishoz hasonló események megismétlődjenek, akkor ugyanis, éppen az ő megválasztásakor a jobboldali tüntetők betörtek a parlament épületébe, és több képviselő is megsérült.