Botrányt és felzúdulást okozott Ausztriában a bécsi késelés

 

Kiderült, hogy az afgán támadó 2015 óta bűnözőként zavartalanul élhetett a városban. A szakértők úgy fogalmaztak, hogy „eltűnt, mint egy tengeralattjáró”. És senki nem tudja, hogy hány hozzá hasonló bevándorló lehet még a bécsi utcákon. Az osztrák kancellár elismerte, hogy Ausztria számos hibát vétett az elmúlt években a bevándorlással kapcsolatban, de az új kormány ezen változtat – hangzott el az M1 Híradójában.

A 23 éves afgán bevándorló szerdán este két különböző helyszínen négy embert késelt meg Bécsben, az áldozatok mindannyian életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A harmadik éve Ausztriában élő férfi először egy étterem előtt támadott egy házaspárra és 17 éves lányukra.

Szemtanúk szerint minden figyelmeztetés nélkül rontott rájuk. Egy nő arról számolt be, hogy először azt hitte, a kutyáját veri a támadó, mások úgy hallották, Allah nevét kiáltotta. A támadó nagyjából fél órával később, pár utcával arrébb folytatta ámokfutását. Egy szintén afgán férfit szúrt meg, aki egyes hírek szerint a drogdílere volt.

„Mostanra világossá vált, hogy az elfogott férfi mindkét helyszínen jelen volt, mindkét késelésért ő a felelős. Megkérdeztük tőle, hogy mi volt az indítéka, mire ő azt válaszolta, hogy nagyon rossz napja volt, agresszív volt, és elégedetlen az itteni helyzetével” – mondta a helyi rendőrség illetékese.

Hivatalosan nem kapott menekültstátuszt

Az afgán férfi 2015 őszén, a migrációs válság tetőfokán menedékkérőként érkezett Ausztriába. A gyanúsított akkor húszévesnek vallotta magát, menedékkérelmi eljárása azóta sem zárult le, így hivatalosan még nem kapott menekültstátuszt.

Az osztrák kancellár azt kérte, hogy ügyében a törvények teljes szigorával járjanak el a hatóságok. Sebastian Kurz csütörtök esti közleménye úgy fogalmaz: nyilvánvaló, hogy Ausztria számos hibát követett el a bevándorláspolitika terén az elmúlt években, és hogy a korlátlan migráció rengeteg problémát okoz. Az osztrák kancellár az új szövetségi kormány egyik feladatának tekinti, hogy ezeket a komoly hibákat helyrehozza.

Többször is összeütközésbe került a törvénnyel

Az osztrák sajtó arról ír, hogy a gyanúsított már többször is összeütközésbe került a törvényekkel, testi sértésért is feljelentették, de ő egyszerűen nem reagált a hatósági idézésekre, és a menekültügyi eljárást sem vette komolyan. Bécs rendőrfőnöke úgy fogalmazott, miután megérkezett és védelmet kért, egyszerűen alámerült Bécsben, a hatóságok számára olyan volt mint egy tengeralattjáró.

„Ő az az ember, akinek nem lett volna szabad egy napnál tovább maradnia Ausztriában”– ezt már Herbert Lickl osztrák belügyminiszter mondta a késelőről.

Sajtóhírek szerint az osztrák bevándorlási hatóságok pénteken fogják kézbesíteni azt a döntést, amelyben kiutasítják a gyanúsítottat Ausztriából – ezt azonban már csak a börtönbüntetése vagy elmegyógyintézeti kezelése után hajthatják végre.