A francia jobboldal vezetője szerint Nicolas Sarkozy államfőként lehallgatta a minisztereit

 

Francois Fillon korrupciós botrányának kirobbantása mögött pedig Emmanuel Macron jelenlegi államfő áll – állítja Laurent Wauquiez, a jobbközép Köztársaságiak elnöke egy diákoknak tartott konferencián készült hangfelvétel szerint.

A lyoni menedzserképző főiskolán (EMLYON) a politikus engedélye és tudta nélkül készült felvétel – amelyet péntek este sugárzott a TMC kereskedelmi tévécsatorna Quotidien című műsora – szombaton hatalmas politikai vihart kavart Franciaországban. 

Nicolas Sarkozy (EPA/IAN LANGSDON)

„Nicolas Sarkozy lehallgatta, leszívta a maileket, az SMS-eket, és ellenőrizte, hogy miket beszélnek a miniszterek” – mondta a diákoknak Laurent Wauquiez, aki maga is tagja volt Nicolas Sarkozy kormányának (2007-2012).

 A jobbközép Köztársaságiak decemberben megválasztott új elnöke a jelenlegi államfőt sem kímélte.

 „Ha objektíve nézzük, a csillagok együttállása eléggé hihetetlenül jól jött ki (Macronnak). Mármint hogy Fillon megnyerte az előválasztást, aztán meg összeomlott. Biztos vagyok abban, hogy (Macron) szervezte meg, és úgy gondolom, hogy nagyban hozzájárult a (Fillont) lejárató csoport felállításához” – fogalmazott a jobboldali pártelnök.

A France2 közszolgálati televízió híradójának tudósítása szerint a jobboldalon mindenki elismeri, hogy leginkább a Nicolas Sarkozyról mondottak nagyon kínosak, s várhatóan tovább mélyítik a legnagyobb ellenzéki párton belüli törésvonalakat.