Mintegy húsz migráns halt meg egy líbiai közúti balesetben

 

Legkevesebb 19 migráns életét követelte szerdán egy közúti baleset Líbiában: az őket szállító kamion felborult a Tripolitól 180 kilométerre délkeletre fekvő Bani Valíd települése mellett – közölte a helyi kórház vezetője.

Mohamed el-Mabruk szerint 60 társuk megsérült a balesetben. Mint mondta, a járművön több mint 200, főleg eritreai és szomáliai migráns utazott. A helyi hatóságok ugyanakkor mintegy 300-ra teszik a kamionnal szállított illegális bevándorlók számát. Egy másik egészségügyi tisztségviselő viszont 130 halottról és sérültről számolt be. Hangsúlyozta: katasztrofális állapotok vannak, a kórház túlterhelt, hiányt szenvednek a segítségnyújtáshoz szükséges gyógyszerekben, vérkonzervekben és egyéb eszközökben.

A szerencsétlenség oka egyelőre nem ismert. A líbiai sajtóban megjelent értesülések szerint a mentőalakulatok mellett helyi lakosok vitték a sérülteket kórházba. Moammer Kadhafi diktátor 2011-es bukása óta a káosz uralta Líbia az Európába igyekvő bevándorlók fő tranzitállomása lett. Eltérő becslések szerint hatszázezer és egymillió közöttire tehető az országban tartózkodó migránsok száma, közülük sokan már évek óta ott vannak.