Migráns-csónak borult fel egy görög-török határfolyón

 

Három bevándorló életét vesztette, és négy eltűnt kedden, amikor a nyolc embert szállító járművük felborult a Maricán; az EFE spanyol hírügynökség ugyanakkor legkevesebb tíz eltűntről jelentett – jelentette a török katasztrófavédelem (AFAD).

Az északnyugat-törökországi Edirne tartományból indult csoport egyik tagjának sikerült elérnie a görög partot – közölte az AFAD. A török katasztrófavédelem szerint helyi lakosok kiáltásokat hallottak, s értesítették a csendőrséget. A mentőalakulatok eddig három holttestre bukkantak, köztük volt két gyermek is. Az AFAD folytatja a kutatást az eltűntek után, de a hideg idő, valamint a folyó erős sodrása gátolja a keresést.

Az Európába irányuló migrációs hullámnak a 2016 márciusában kötött EU-török menekültügyi egyezménnyel és a balkáni útvonal lezárásával sikerült gátat szabni. A legtöbb ember a rövid, de veszélyes tengeri útvonalon érkezett a török partokról a görög égei-tengeri szigetekre.