Juncker a gyűlölettel szembeni éberségre emlékeztetett

 

A gyűlölettel, a diszkriminációval és az emberi méltóság elleni cselekedetekkel szembeni éberségre emlékeztetett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken, a holokauszt január 27-i nemzetközi emléknapja alakalmából.

Az uniós bizottság vezetője az emléknap alkalmából kiadott közleményében hangsúlyozta, szembe kell szállni azokkal, akik hazugságokat terjesztenek történelemről, akik megkérdőjelezik a holokausztot, vagy tagadják annak alapvető jelentőségét. Amint arra Simone Veil, a közvetlenül választott Európai Parlament első elnöke, holokauszt-túlélő emlékeztetett, fel kell idézni az elveszettek nevét és személyes történetét annak megakadályozása érdekében, hogy másodszor is eltűnjenek – húzta alá.

„Mivel a holokauszt túlélőinek száma egyre fogyatkozik, erkölcsi kötelességünk biztosítani, hogy történeteik továbbra is Európa közös emlékezetének részét képezzék, a fiatal generációk számára is” – fogalmazott az elnök.

Juncker hozzátette, az uniós bizottság – az Európai Parlament kérésének is eleget téve – megerősíti a holokauszt-megemlékezéssel foglalkozó nemzetközi szervezetekkel folytatott együttműködését. Az antiszemitizmus nemcsak a zsidók számára jelent fenyegetést, de a nyitott és liberális társadalmakat is alapjaiban veszélyezteti – fűzte hozzá.

Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatában arra emlékeztetett, hogy az Európai Uniót annak vágyával alapították, hogy a második világháború és a holokauszt borzalmai soha többé nem ismétlődhessenek meg. Mint elmondta, az unió és partnerei töretlenül küzdenek a terrorizmus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet és a gyűlöletbeszéd ellen.

„A történelem legnagyobb tragédiáját követően magunkévá tettük a sokszínűséget és az Európai Unió alapjává tettük” – fogalmazott a főképviselő.