Újra állni fog a tóba temetett Bözödújfalu temploma

 

Harminc éve, 1988 tavaszán jelentette be Nicolae Ceausescu román államfő, a Román Kommunista Párt (RKP) főtitkára, hogy az országban 2000-ig végrehajtják az úgynevezett „településszisztematizálási tervet”, melynek során „agráripari centrumokat” hoznak létre. A köznyelvben csak egyszerűen „falurombolásként” elhíresült program a tizenháromezer romániai falu mintegy felének a felszámolását irányozta elő. Ezeknek a pusztulásra ítélt falvaknak a szimbólumává vált Bözödújfalu, illetve annak tóba fullasztott temploma, amelyet most, harminc év után újjáépítenek.

Szovátától mintegy 30 kilométerre található Bözödújfalu. A települést, amelyben Közép-Európában egyedülállóan éltek együtt katolikusok, unitáriusok, görög-katolikusok és székely szombatosok 1989-ben rombolták le és árasztották el vízzel, miután a kommunista vezetés egy víztározót álmodott meg a helyére. A terveknek megfelelően a 28 méter magas és 625 méter hosszú gát megépült, a Kis-Küküllő egyik bal oldali mellékfolyóját, a Küsmödöt duzzasztotta meg. Bözödújfalu lakóinak ezért mennie kellett, többségüket közeli településekre költöztették át.

A kommunista dózerolási kényszer

A kommunista tervgazdaság elképzelése az volt, hogy a két-háromezer főnél kisebb lakosú településeket, azaz a romániai falvak felét eleve életképtelennek minősítik. Az 1995-ig tartó második szakasz végére megyénként 2-3 agráripari komplexumot terveztek, az utolsó szakaszban pedig, 2000-ig 558 városi jellegű agráripari központ jött volna létre iskolákkal, kórházakkal, sport- és művelődési központokkal.


Böződújfalu, a Ceausescu-diktatúra faluromboló politikájának áldozata

A lakosságot többszintes lakóházakban helyezték volna el, ezeket kizárólag a központi típustervekkel összhangban lehetett volna megépíteni. 1985-től már több települést felszámoltak Bukarest környékén és Giurgiu megyében, de a modellértékűnek tekintett új településeken többnyire a legalapvetőbb szolgáltatások is hiányoztak. Ceausescu bejelentését követően az ország egész területén megkezdődött a községek átszervezése: a falvak bontásához még hozzá sem fogtak, de sok helyen az orvosi ellátást már megszüntették. Méretüket tekintve a magyarlakta falvak nem érték el az életképessé nyilvánítás alsó határát, s veszélyeztetettekké váltak a német nemzetiségű falvak is, mivel lélekszámuk az NSZK-ba tartó kivándorlás miatt folyamatosan csökkent.

Az erdélyi magyarság felszámolása volt a cél

A falurombolás ellen világszerte tiltakoztak, nemzetközi mozgalom indult a romániai falvak védelmében. Ekkorra példátlanul nagy feszültség alakult ki a varsói szerződésen belüli két ország – Magyarország és Románia – között. Budapesten, az akkori pártállami időktől teljesen szokatlan módon 1988. június 27-én a Hősök terén 70-80 ezren tüntetnek a romániai falurombolás ellen. Válaszul a magyar aggodalmakra, a magyar tiltakozásra, a kommunista Románia bezáratta a kolozsvári magyar konzulátust. Mindennek nyomán menekültek ezrei indultak Romániából Magyarországra. A feszült politikai helyzetben augusztus 28-án teljesen váratlanul találkozott Aradon az új magyar miniszterelnök, Grósz Károly Nicolae Ceausescuval, de egyetlen fontos kérdésben sem sikerült megállapodásra jutniuk.

Bözödújfalu, 2003. július 6. Szovátától mintegy 30 kilométerre található Bözödújfalu, amely áldozatául esett a Ceausescu-diktatúra faluromboló politikájának. A templom és egy pár ház romjai a vízből kiemelkedve 2003 nyarán így voltak láthatóak (MTI-fotó: Kovács Tamás)

Szovátától mintegy 30 kilométerre található Bözödújfalu, amely áldozatául esett a Ceausescu-diktatúra faluromboló politikájának (MTI-fotó: Kovács Tamás)

A településszisztematizálási programot végül a román vezetés 1988 végén lelassította, amiben a nemzetközi tiltakozásoknál nagyobb szerepet játszott az anyagi eszközök hiánya. A terveket aztán véglegesen a romániai forradalmi átalakulás törölte el, amely 1989. december 22-én magával sodorta Nicolae Ceausescut és egész rendszerét.

Bözödújfalu ezt már nem élhette meg. Az egykori falu emlékét mindössze egy márványtábla őrzi, amelyen a lakosok neve és a faluban gyakorolt vallások szimbólumai láthatók. A Sükösd Árpád által 1995-ben emelt emlékművön a következő szöveg áll: „A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görögkatolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.”

Bözödújfalu, 2003. július 6. Szovátától mintegy 30 kilométerre található Bözödújfalu, amely áldozatául esett a Ceausescu-diktatúra faluromboló politikájának. A települést, amelyben Közép-Európában egyedülállóan éltek együtt katolikusok, unitáriusok, görög-katolikusok és "székely szombatosok" (zsidók) 1989-ben lerombolták és vízzel árasztották el. A templom és egy pár ház romjai a vízből kiemelkedve még mai is láthatóak. A képen: az elárasztott falu romjai. MTI Fotó: Kovács Tamás

A templom romjai a vízből kiemelkedve 2014-ig voltak láthatóak (MTI-fotó: Kovács Tamás)

Az idei év áttörést és új reményt hozott 

Az akkor már évtizedek óta vízben álló bözödújfalui templomtornyot 2014 nyarán egy vihar döntötte romba. A templom újjáépítését már régóta tervezik, évek óta gyűlnek az adományok, és most 38 Maros megyei önkormányzat is jelezte, hogy anyagilag is támogatják. A tervezett templom ugyanott áll majd, mint az elődje. A toronyban kiállítást rendeznének, a templom falai által közrezárt fedetlen tér pedig rendezvényhelyszín lenne, az origo beszámolója szerint a turisták egy hídon közelíthetnék meg az épületet.