Több száz méter magasra lövell ki lávát a Fülöp-szigeteki vulkán

 

Egymás után többször is kitört a Mount Mayon vulkán a Fülöp-szigeteken. 40 ezernél is több embert költöztettek ki. A veszélyzónát kibővítették, és a riasztási fokozatot is felemelték. Ez pedig azt jelenti, hogy bármikor jöhet egy újabb kitörés. A tűzhányó csaknem 700 méteres magasságba lövell lávát, és több mint 3 kilométer magasra hamut – hangzott el az M1 Híradójában.

A délkelet-ázsiai ország legaktívabb vulkánja másfél hete lépett ismét működésbe, már akkor elkezdték kimenekíteni a környékről az embereket. Azóta hétfőn tört ki a leghevesebben.

A hétfői kitörés miatt az ötfokozatú skálán hármasról négyesre kellett emelni a riasztási szintet, amely azt jelenti, hogy akár néhány napon vagy néhány órán belül jöhet egy újabb erőteljes kitörés. Ennek megfelelően a veszélyzónát is kiterjesztették az eddigi 6 kilométer sugarú kör helyett 8 kilométerre – mondta el egy ottani vulkanológus.

A tűzhányó környékén már több mint 40 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát átmenetileg. Az elmúlt másfél hétben azonban több mint 12 ezren a figyelmeztetés ellenére hazamentek. A helyi katasztrófavédelem ezért most kezdeményezte, hogy az evakuációs zónán belül zárják el a vezetékes vizet, és kapcsolják le az áramot, hogy elejét vegyék az esetleges idő előtti visszaköltözéseknek.

A több mint 2400 méter magas Mount Mayon az egyik legaktívabb vulkán a világon. Az elmúlt 500 évben csaknem ötvenszer tört ki. A legnagyobb katasztrófát 1814-ben okozta, akkor több mint 1200-an haltak meg, a láva ugyanis betemette Cagsawa városát.