Csúnyán átverték a japán turistákat Velencében

 

Az észak-olasz város polgármestere mielőbb igazságot szolgáltatna az ügyben, ugyanis nem ez az első eset, hogy drasztikusan túlszámláznak egy helyi étteremben.

Mintegy 340 ezer forintnak megfelelő összegű számlát állítottak ki egy velencei vendéglőben négy japán turistának, akik csupán egy tál sült halat, és fejenként egy adag steaket, valamint vizet rendeltek. A közeli Bolognában tanuló diákok a kiruccanásról visszatérve tettek feljelentést a helyi hatóságoknál. Olasz sajtóhírek szerint nem ez az első eset a brutális túlszámlázásra. A közelmúltban három nő fizetett csaknem 110 ezer forintnyi eurót három tál tésztáért.

Az incidens a város polgármesterét is felháborította. Luigi Brugnaro azt ígérte, hogy körültekintően át fogják vizsgálni az esetet, és ha bebizonyosodik a vád, akkor meg fogják büntetni az elkövetőket. A helyi médiában ugyan nem hozták nyilvánosságra az étterem nevét, de annyit tudni lehet, hogy egy kínai nő tulajdonában áll, és egy egyiptomi vezeti.

A japán fiatalok ügyét egy helyi lakosokból álló civil szervezet is felkarolta. A Gruppo 25 Aprile vezetője elmondta, hogy a velencei éttermek mindössze 1,1 százaléka van helyiek kezében. Hangsúlyozta, hogy a történelmi városközpontban található épületek fele szintén külföldi kézben van. A férfi kijelentette, hogy az általa képviselt szervezet a jövőben Facebookon igyekszik felhívni a turisták figyelmét az esetleges átverésekre.