Londonból Madridba kerül a Galileo műholdrendszer

 

A Galileo az Európai Unió és az Európai Űrügynökség által működtetett civil navigációs és helymeghatározó rendszer, aminek célja alternatívát kínálni azok számára, akik nem akarják használni az eredetileg katonai célokra kialakított amerikai GPS- és orosz GLONASS-műholdakat. A tavaly élesített harminc szatellittel rendelkező struktúra új központja 2019 áprilisára lesz teljesen működőképes. A madridi létesítmény támogató intézménye lesz az párizsi fővezérlőnek.

A támogató központra kiírt pályázatot 2010-ben az Egyesült Királyság nyerte el, de a 2016-ban megszavazott Brexit miatt az Európai Bizottságnak új helyszínt kellett javasolni. Csütörtökön nagy többséggel megszavazták az ajánlott Spanyolországot, de a hivatalosan csak jövő héten jelentik be.

A spanyol kormány azt reméli a négymillió euróból épülő új létesítmény legalább száz új munkahelyet teremt a fővárostól harmincöt kilométerre fekvő San Martín de la Vega városában.

Ez a harmadik EU-intézmény, ami elköltözik az Egyesült Királyságból a Brexit miatt. A másik kettő az európai bankhatóság és az európai gyógyszerügynökség. Az előbbi 2019 elején Amszterdamba, az utóbbi Párizsba fog költözni.