Kitűzték az idei csíksomlyói búcsú időpontját

 

Május 19-én lesz az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú, a nemzet legnagyobb zarándoklata. A programot most véglegesítették a székelyföldi ferences kegyhelyen, és azt is nyilvánosságra hozták, hogy ki lesz az ünnepi nagymise szónoka. A szervezők azt szeretnék, hogy az idei búcsú legyen a fiatalok, az ifjúság ünnepe is – derült ki az M1 délelőtti műsorából.

2018-ban is több százezer zarándokot várnak a pünkösdi csíksomlyói búcsúra az erdélyi Csíksomlyó településen. A csíksomlyói búcsún több százezer magyar katolikus hívő vesz részt minden évben. Csíksomlyó a katolikus székelység hírneves búcsújáró helye, de most már a más vallású keresztény hívek is szívesen vesznek részt a búcsújárásban.

Az idei ünnepi programot május 18-án este a 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg, amelyet a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás követ.

Az esemény csúcspontja a szombati, 19-i ünnepi szentmise lesz, amelyet a Hármashalom-oltárnál – a Kis- és Nagysomlyó-hegyek közötti Nyeregben – tartanak meg. Az ünnepi szentmisét este újabb misék és virrasztás követi a kegytemplomban.

Vasárnap, május 20-án a csíksomlyói zarándoklat a keresztalják hazatérésével és Szent Antal ünnepével zárul.

Urbán Erik ferences szerzetes a csíksomlyói kegytemplom igazgatója elmondta, a mostani szónok Marian Adam Waligóra lesz, aki kiválóan beszél magyarul, így tolmács nélkül mondhatja el majd szentbeszédét. Az erdélyi ferences rend közleménye szerint a pálos szerzetes fiatal korában kezdett magyarul tanulni. Erre a pálos rend magyar alapítása indította.

A közlemény szerint Marian Adam Waligóra sokat tesz a lengyel–magyar barátság elmélyítéséért, ismeri és szívén viseli a külhoni magyarság sorsát is. Sokat tesz ugyanakkor Szent II. János Pál pápa emlékének méltó magyarországi megőrzéséért és tiszteletének erősítéséért.

A Szűzanya iránti tiszteletben a buzgóság az idő múlásával sem lankad. Év közben is szüntelenül özönlik a nép Somlyóra Máriát tisztelni, köszönteni, előtte imádkozni. 1990 óta minden évben több százezer ember zarándokol Csíksomlyóra és vesz részt a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, szentmisén.

A részletes programot ide kattintva olvashatja el.