Nógrádi: Kettészakadhatnak a német szocdemek

 

Lázadnak a tartományi szociáldemokrata miniszterelnökök és a fiatalok, akik szerint a nagykoalíció helyett ellenzéki szerepbe kellene vonulnia a pártnak. Nógrádi György szerint egy ellenállás és lázadás keveréke bontakozik ki Martin Schulz pálfordulása ellene, és a helyzet megoldása akár még azt is eredményezheti, hogy hiába nyert Merkel, nem fog új kormányt vezetni.

Miután kiderült, hogy a német szociáldemokraták elnöke a korábbi kijelentésével szemben mégis a nagykoalíciót tette meg az SPD céljának, a pártban szerveződés jött létre a GroKo (Grosse Koalition – nagykoalíció – a szerk.) ellen, főleg regionális szinten. Ha nem tudja Schulz a helyzetet megoldani, akkor pártszakadás is lehet a következménye a mostani helyzetnek, ezt majd a szociáldemokraták következő kongresszusán fog eldőlni.

Négylépcsős rendszer első pontján vannak túl a koalíciós tárgyalásokon, viszont ha az SPD mégsem lép koalícióra, akkor akár a Jamaika-koalícióhoz is visszatérhetnek, igaz, az azt is jelentheti, hogy Merkel nélkül fog felállni a következő német kormány. Tényleges esélye a CDU kisebbségi kormányzásának alig van, de nem sokkal nagyobb arra az esély sem, hogy újra urnákhoz kell járulniuk a német választóknak Nógrádi szerint.

Azt a biztonságpolitikai szekértő elmondta: a Bundeswehr lehet az első áldozata az újabb nagykoalíciós tárgyalásoknak, ugyanis az nincs benne a január 12-én bemutatott dokumentumban, hogy a szükséges 30 milliárd eurós emelést azonnal megkapja a német hadsereg, csak annyi, hogy évente 2 milliárd euróval növelik a költségvetésüket.