Felfüggesztett börtön a lefejezett terroristákkal pózoló irakinak

 

Másfél év felfüggesztett börtönre ítéltek csütörtökön Németországban egy menekültet hatrendbeli háborús bűncselekmény vádjával, amiért egy mobiltelefonnal készített felvételen az Iszlám Állam terrorszervezet lefejezett harcosaival „pózolt”.

A stuttgarti ítélőszék megállapítása szerint a most 24 éves férfi 2015 júliusában az iraki hadsereg tagjaként készítette a felvételt, amelyen hat iszlamista levágott fejével látható, hogy így gúnyolja ki a halottakat. A bíróság nem tudta tisztázni a tárgyalás során, hogy a dzsihadisták milyen körülmények között vesztették életüket, ki fejezte le őket, illetve állította ki a fejeket közszemlére. Azt sem sikerült megállapítani, hogy az iraki menekültnek volt-e köze ezekhez a történésekhez. A férfi azt állította, hogy nem vett részt harcicselekményekben, sem a gyilkosságokban, s a törvényszék is ebből indult ki.

Az Iszlám Állam a bíróság szerint a történtek idején az iraki hadsereg egyik állását támadta a Bagdadtól 250 kilométerre északnyugatra fekvő Bejdzsiben. A férfi 2015 őszén érkezett Németországba, a felvételt később találták meg mobiltelefonján. Az iraki menedékkérő a nyáron történt letartóztatásáig Stuttgartban élt egy menekültszálláson, ahol 2016 novemberében életveszélyesen megfenyegette egy afgán lakótársát. Az ügyészség szerint a szóban forgó felvételt mutatta meg lakótársának, azzal fenyegetve őt, hogy ugyanazt fogja tenni vele is, mint a megölt terroristákkal.

Értesülések szerint három alkalommal nyújtott be menedékkérelmet. A törvényszék úgy tájékoztatott, hogy augusztus 1-je óta kérvényeit jogerősen elutasították.