Ecuador állampolgárságot adott a Wikileaks alapítójának

Julian Assange, a Wikileaks szivárogtató portál ausztrál alapítója 2012 júniusa óta él menekültként a latin-amerikai ország londoni nagykövetségén – jelentette be csütörtökön María Fernanda Espinosa ecuadori külügyminiszter.

„Az állampolgárságot 2017. december 12-én adtuk meg” – mondta a miniszter sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy Quito kérte Nagy-Britanniát, adják meg a diplomata státust Assange-nak, ezt azonban a brit kormány elutasította. María Fernanda Espinosa hangsúlyozta, hogy „méltó és igazságos” megoldást szeretne ebben a kérdésben Nagy-Britanniával. A miniszter közölte: harmadik ország vagy személyiség közvetítését fontolgatják, mert Assange helyzete emberi szempontból a nagykövetségen „tarthatatlan”. „Ecuador tisztában van azzal, hogy Julian Assange-nak úgy kell elhagynia a nagykövetséget, hogy az igazságszolgáltatás rendelkezésére álljon” – mondta az ecuadori külügyminisztérium egyik szóvivője az EFE spanyol hírügynökségnek.

Julian Assange, a WikiLeaks oknyomozó internetes portál alapítója a sajtó képviselőinek nyilatkozik az ecuadori nagykövetségének egyik erkélyén Londonban 2017. május 19-én, miután a svéd főügyész bejelentette, hogy ejti a nemi erőszak, szexuális zaklatás és kényszerítés vádját Julian Assange-dzsal, a WikiLeaks oknyomozó internetes portál alapítójával szemben. Assange 2012 júniusától Ecuador londoni nagykövetségén rejtőzködik, mert a brit hatóságok jóváhagyták kiadatását Svédországnak. (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

Assange ügyvédei szerdán ismét kérték Londontól az újságíró szabadon bocsátását, és azzal érveltek, hogy az ENSZ-nek az önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoportja 2016-ben megállapította, hogy Assange helyzete megfelel az „önkényes fogva tartásnak”. Ecuador azután adott politikai menedékjogot a nagykövetségén Assange-nak, hogy Svédországban nemi erőszak miatt vádat emeltek ellene. Assange, aki tagadta a vádat, attól tartott, hogy Svédország kiadja őt az Egyesült Államoknak, amiért 2010. november 28-től titkos katonai és diplomáciai iratok ezreit szivárogtatta ki az általa alapított portálon, amiért szintén bírósági eljárás indulhat ellene, és akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá.

A svéd ügyészség tavaly májusban megszüntette az ellene folyó nyomozást, de a brit rendőrség közölte: továbbra is érvényben van az ellene kiadott elfogatóparancs, mert nem jelent meg a bíróság előtt a 2012. június 29-ére kitűzött időpontban. A nagykövetségen tartózkodó Assange-t több neves személyiség is meglátogatta, közöttük Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) volt vezetője és Pamela Anderson brit színésznő.