A legveszélyeztetettebb keresztény közösségeket támogatja a magyar kormány

 

A legveszélyeztetettebb közösségeket támogatja a magyar kormány, mintegy 2,5 milliárd forintot fordított erre a célra az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság létrehozása óta eltelt mintegy egy esztendőben - mondta Azbej Tristan helyettes államtitkár.

Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár azt is elmondta: mintegy kétmilliárd forintot államtitkárságukon, félmilliárdot a külügyi tárcán keresztül fordítottak a  legveszélyeztetettebb közösségek támogatására. Arról beszélt: legalább százmillióra tehető a világban üldözött vagy diszkriminált keresztények száma, ez azt jelenti, hogy a vallásukért üldözöttek négyötöde közülük kerül ki.

Nagyobb támogatási programjaikról szólva elmondta: egy-egymillió euróval támogatták, hogy az antiochiai szír ortodox és szír katolikus egyház hozzájárulhasson a háború miatt elüldözött emberek létfenntartásához, Bejrútban óvodát újítottak fel és a jövő év elején nyílik meg magyar támogatással egy menekültotthon a Bekaa-völgyben, szintén Libanonban.

145 millió forintos magyar kormányzati támogatás

Hozzátette: az Iszlám Állam terrorszervezet benyomulása, majd több ostrom után 580 millió forinttal támogatták a csak keresztények lakta észak-iraki Telszkúf helyreállítását, ennek eredményeként az 1300 lakosból ezren már visszatérhettek a településre. Azbej Tristan közlése szerint 145 millió forintos magyar kormányzati támogatás révén fél éven keresztül az erbíli Szent József Kórház lehetett Irak egyetlen ingyenes ellátást nyújtó egészségügyi intézménye, míg a helyi iskola építéséhez a kormány 120, a katolikus egyház 80 millió forint támogatást nyújtott.

Az államtitkár megjegyezte: a kormányzat ösztöndíjprogramjában mintegy nyolcvan közel-keleti, észak- és közép-afrikai fiatal vesz részt, hogy európai színvonalú tudást szerezve vehessen részt polgárháború vagy népirtás sújtotta hazájának újjáépítésében. Szólt arról is: Magyarország legfontosabb célja, hogy sikerüljön szülőföldjükön tartani az üldöztetésnek, diszkriminációnak kitett keresztényeket, ezért terjesztették ki a programot Nigériára is, ahol a Boko Haram szervezet jelent veszélyt a keresztényekre.

Sikerült felhívni a figyelmet az üldözött keresztények ügyére

Azbej Tristan arra is kitért: a kormányzat nemzetközi fellépésével sikerült felhívni a figyelmet az üldözött keresztények ügyére. A magyar támogatáspolitikáról pedig Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke is elismeréssel nyilatkozott, jelezve, hogy hasonló rendszert kívánnak indítani.

A kormány támogatáspolitikájának eredményessége annak köszönhető, hogy személyesen, első kézből szereztek információt az üldözött keresztények helyzetéről. Ezért utaztak 2016 októbere óta többször is Bejrútba és Erbilbe, hogy ott találkozzanak a menekült közösségek tagjaival és egyházi vezetőivel, megismerjék a szükséget szenvedők helyzetét, hogy igényeiknek megfelelően közvetlen támogatást tudjanak nyújtani.

Azbej Tristan hangsúlyozta, rájuk hárul annak felelőssége is, hogy képviseljék az üldözött keresztények ügyét nemzetközi fórumokon. Ennek érdekében látogattak el különböző nemzetközi konferenciákra Bécsbe, Brüsszelbe, Hágába, Krakkóba, Rómába, a Vatikánba és Washingtonba, illetve nemzetközi szervezetek központjaiba, hogy felszólaljanak a keresztényeket érő atrocitásokkal kapcsolatban.

A kormányzat számára lényeges a hatékony forrásfelhasználás és az, hogy a támogatásokat elsősorban a nélkülözést szenvedők kapják meg. Ezért míg az üldözött keresztény közösségeket több milliárd forinttal támogattuk, addig a külföldi utazásaink költségigénye kevesebb mint három és fél millió forint volt – mondta az MTI-nek Azbej Tristan az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár.