A halálos fenyegetések miatt elmarad a filmpremier

 

A Padmavati című indiai film rendezőjére és főszereplőjére vérdíjat tűzött ki egy helyi nacionalista politikus, mivel véleménye szerint az alkotás sérti az hindukat.

Óriási felháborodást váltott ki India-szerte egy még be sem mutatott történelmi tematikájú film, mivel a pletykák szerint egy hindu királynő és egy muszlim uralkodó közti intim kapcsolatot mutat be. A film készítői többször is határozottan cáfolták, hogy az alkotásban szerepelne ilyen jelenet, ám a dühös helyiek nem hisznek a közleményeknek.

Ezt a felháborodást igyekezett meglovagolni a hindu nacionalista kormánypárt (BJP) egyik tisztségviselője is. Surajpal Amu, a BJP állami szintű sajtófőnöke arról beszélt egy vasárnapi tüntetésen, hogy 10 millió rúpiát ajánlanak fel annak, aki lefejezi a rendezőt és a színésznőt. A felhívást később megismételte az egyik helyi napilapnak is. A politikus kijelentéseit rövid időn belül a BJP több prominense is elítélte és eljárást is kilátásba helyeztek a heveskedő sajtóssal szemben.