Baleset

Lezuhant egy hídról az autóbusz, negyvenöten meghaltak

260 ezer négyzetméteres lesz az új főhadiszállás, égett a repülő

Egy látogató fényképezkedik egy feje tetejére állított ház belsejében a tajpeji Huashan Kreatív Parkban 2016. február 23-án. (MTI/AP/Wally Santana)
2016. február 23-án közreadott kép a berlini Teledisko nevű, telefonfülkében berendezett zenés szórakozóhelyről február 21-én. A világ legkisebb diszkójaként elhíresült fülkében két euróba kerül egy zeneszám, valamint további két euróért kép és videofelvétel is készül a mulatságról. (MTI/EPA/Gregor Fischer)
Mentők egy különleges, védőfóliával bevont hordágyon viszik az ebolajárvány egyik brit betegét, Pauline Cafferkey ápolónőt a brit királyi légierő Londonba induló, egyik Hercules C-130-as teherszállító repülőgépe felé a glasgowi repülőtéren 2016. február 23-án. A nyugat-afrikai Sierra Leonéban 2014 decemberében megfertőződött Cafferkeyt harmadszor viszik kórházba hazatérése után. (MTI/AP/Andrew Milligan)
Afrikaioroszlán-kölykök a Gyöngyösi Állatkertben 2016. február 23-án. A két nőstény és egy hím kölyök január 12-én született. MTI Fotó: Komka Péter
Esterházy Péter Kossuth-díjas író (b) köszönti Bodor Ádámot a Kossuth-díjas erdélyi író 80. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Budapesten 2016. február 23-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Jelenet a Szegedi Kortárs Balett Baby Boy című produkciójának sajtótájékoztatóján és nyilvános próbáján a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházának balett-termében 2016. február 23-án. Uri Ivgi izraeli és Johan Greben holland koreográfusok Tom Parkinson brit komponista zenéjére készült darabját 2016. február 27-én mutatják be Budapesten, a Művészetek Palotájában. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Légi felvétel a Hollandia középső részén fekvő Dalfsenben történt vonatbaleset helyszínéről 2016. február 23-án, miután a személyszállító vonat összeütközött egy darus kocsival és kisiklott. A balesetben egy ember életét vesztette. (MTI/EPA/Bram van de Biezen)
A japán császári udvar sajtóirodája által 2016. február 23-án közreadott kép Naruhito japán trónörökös hercegről és feleségéről, Maszako hercegnőről, valamint lányukról, Aiko hercegnőről a tokiói Togu-palotában február 14-én. Naruhito február 23-án ünnepli 56. születésnapját. (MTI/AP/Japán császári udvar sajtóirodája)
Az Ute Bock Egyesület egyik önkéntese (k) német nyelvet tanít menekülteknek Bécsben 2016. február 23-án. A hajléktalanok, a menekültek, a társadalom peremére szorultak oltalmazására egy osztrák hölgy, Ute Bock által létrehozott szervezet önkéntes tanárai mintegy 600 szíriai, afgán és iraki migráns számára indítottak német nyelvi kurzusokat. (MTI/EPA/Christian Bruna)
2016. február 22-én közreadott kép az Apple amerikai számítástechnikai cég új központjának, az Apple Campus 2-nek az építési munkálatairól a kaliforniai Cupertinóban február 10-én. A gyűrű alakúra tervezett, mintegy 260 ezer négyzetméteres új főhadiszállás 13 ezer munkatárs számára tud férőhelyet biztosítani. A tervezők törekedtek arra, hogy a központ fenntartása teljes mértékben megújuló energián alapuljon, az épület formája segíti a levegő áramlását, így csökkentve a légkondicionálás költségeit, illetve a hatalmas üvegfelületek miatt a világításon tudnak majd spórolni. A tetőn lévő napelemek több ezer háztartásnak elegendő áramot termelnek majd, valamint hétezer fát is ültetnek a főhadiszállás területén. (MTI/EPA/John G. Mabanglo)
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármester a Modern városok program keretében kötött együttműködési megállapodás aláírása után tartott sajtótájékoztatón Szekszárdon 2016. február 23-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Tartálykocsiból töltik meg vödreiket és kannáikat a helyiek Újdelhiben 2016. február 23-án. Az indiai főváros lakosságának mintegy húsz százaléka nem rendelkezik saját vízforrással, ők kénytelenek ilyen módon hozzájutni a szükségleteikhez. (MTI/AP/Bernat Armangue)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) beszélget Marc de Bastos Ecksteinnel, a Thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával a német konszern beruházást bejelentő sajtótájékoztatója után Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2016. február 23-án. A Thyssenkrupp a következő években több mint harmincmilliárd forint értékben hajt végre autóipari beruházást Magyarországon, amellyel csaknem 500 új munkahely jön létre. MTI Fotó: Soós Lajos
Török Zsolt szocialista politikus (b3) beszél, mellette Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő (b2) és Tóbiás József, az MSZP elnöke (b) a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épülete előtti tüntetésen Budapesten 2016. február 23-án. Ezen a napon egy magánszemély megelőzte az MSZP-t a vasárnapi boltzárvatartás eltörléséről szóló népszavazási kérdésük leadásakor. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A Japan Airlines (JAL) japán légitársaság Szapporóból Fukuokába tartó Boeing 737-es típusú gépe a hófödte kifutón a szapporói Új Csitosze nemzetközi repülőtéren 2016. február 23-án, miután kigyulladt a felszállásra várakozó repülőgép egyik hajtóműve és a fedélzeten lévő 165 embernek csúszdákon kellett elhagynia a gépet. A Kyodo japán hírügynökség arról számolt be, hogy a gép kiürítése közben négyen megsérültek, őket kórházba vitték. (MTI/AP/Kyodo News/Szuzuki Daiszuke)
Matteo Renzi olasz miniszterelnök (b) üdvözli Pietro Parolin szentszéki államtitkárt a szentszéki olasz nagykövetségen Rómában 2016. február 23-án. Renzi és Parolin az 1929. február 11-én aláírt lateráni szerződés 87. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vesz részt. A XI. Piusz pápa és Benito Mussolini által a lateráni palotában megkötött egyezmény értelmében az olasz állam elismerte a Vatikánt szuverén államként és a római katolikus vallást olasz államvallásnak nyilvánította. (MTI/EPA/Ettore Ferrari)
Vlagyimir Putyin orosz elnök (b) és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az ismeretlen katona emlékművénél tartott koszorúzáson vesz részt Moszkvában 2016. február 23-án, a haza védőinek napja alkalmából tartott megemlékezésen. (MTI/EPA/Makszim Sipenkov)
A macedón határkerítés görög oldalán gyülekeznek bevándorlók macedón rendőrökkel szemben a macedón-görög határon, a dél-macedóniai Gevgelija közelében 2016. február 22-én. A görög hatóságok szerint Macedónia már nem engedi be az Afganisztánból érkezett migránsokat, emiatt mintegy ötezer, az Európai Unió jómódú államaiba igyekvő ember torlódott fel a görög-macedón határnál. (MTI/EPA/Nake Batev)
Barack Obama amerikai elnök ismerteti a kubai Guantánamói-öbölben lévő amerikai haditengerészeti támaszponton létesített fogolytábor bezárására vonatkozó tervét a washingtoni Fehér Házban 2016. február 23-án. (MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais)
Umberto Eco olasz író-filozófus koporsóját szállító autó érkezik a milánói Sforza-kastély udvarán tartott, nem egyházi temetési szertartásra 2016. február 23-án. Umberto Eco 2016. február 19-én, 84 éves korában rákban hunyt el. (MTI/EPA/Daniele Mascolo)
Új hordozható röntgengép Kistarcsán, a felújított Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban 2016. február 23-án. A kistarcsai kórház négy, a legmodernebb technikával működő mobil röntgengéppel gyarapodott, emellett korszerűsítették az intézmény nővérszállását is. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Palkovics László oktatásért felelős államtitkár (j), Bíró Gábor a fenntartói munkacsoport (b), Tóth Tamás, a pedagógusfoglalkoztatási munkacsoport (b2) és Zalay Szabolcs, a gyermek- és tanulói életút munkacsoport képviselője (b3) a köznevelési kerekasztal második ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2016. február 23-án. A tájékoztatón elhangzott, hogy egy héten belül megoldás születhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) finanszírozási problémáira. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Egy érdeklődő az 1956 - A szabadságért és a függetlenségért című szabadtéri kiállítás megnyitóján Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál 2016. február 23-án. A múzeum előtt álló tablókon december végéig tekinthető meg a tárlat, amely magyar és angol nyelven állít emléket a forradalomnak és szabadságharcnak. MTI Fotó: Bruzák Noémi