Decemberben jön a Joshua-Ruiz második felvonása

 

Decemberben Szaúd-Arábiában rendezik meg a visszavágót a profi nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címért a mexikói-amerikai Andy Ruiz Jr. és az általa június elején legyőzött brit Anthony Joshua között.

A Sky Sports pénteki bejelentése szerint december 7-én lépnek a felek kötelek közé, de közelebbi színhelyet nem említettek, így nem tudni, hol lesz a mérkőzés.

Első összecsapásukon a kissé túlsúlyos kihívó meglepetésre nyert az esélyesebb, addig veretlen Joshua ellen New Yorkban, aki így elveszítette négy profi világszervezetnél – a Boksz Világszövetségnél (WBA), a Nemzetközi Bokszföderációnál (IBF), a Boksz Világszervezetnél (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezetnél (IBO) – őrzött világbajnoki címét.

Ruiz jelenleg, 34 összecsapást követően, 33 győzelemnél tart, amelyből 22-t kiütéssel vagy technikai kiütéssel ért el, míg Joshuának – aki először lépett szorítóba az Egyesült Államokban – 23 mérkőzésből 22 győzelemre (21 K.O/T.K.O.) és egy vereségre módosult a mérlege.