Friss húst kezdett el felszolgálni a gyorsétteremlánc

 

Friss marhával több burgert ad el és nő a piaci részesedése a McDonald's-nak.

Tavaly a gyorsétteremlánc a legtöbb Egyesült Államokbeli éttermében fagyasztottról frissre cserélte a marhahúst az egyik marhás szendvicsében. Ez a változtatás átlagosan 30 százalékos, kiugró eladási emelkedést eredményezett az elmúlt egy évben – írja a CNN News.

Az újítás célja volt az is, hogy az összetevők átláthatósága iránt érdeklődő vendégek figyelmét is bevonzza. Marion Gross, a cég ellátásért felelős vezetője azt mondta, manapság a vásárlók tudni akarják, hogy honnan származik az ételük. „Végeredményben nekünk is változnunk kellett” – fogalmazott Marion Gross.

Az eladási számok különösen a tavaly májusi bevezetés idején ugrottak meg és amikor a „kettőt 5 dollárért” – kevesebb mint 1500 forint – promóció részévé vált a friss marha burger. Ez a legnagyobb változtatás az étterem működésében a 2015-ben bevezetett mindennapos reggeli óta.

A jövőben elképzelhető, hogy növény-alapú fehérje burger kerül az amerikai menüsorra. Számos másik gyorsétterem menüjébe került húsmentes hússal készülő burger, az európai McDonald's éttermekben pedig vegán burger is kapható.

A címlapfotó illusztráció